2011. április 15.

Mikor pedig már Jézus közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: "Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" Lk 19,37-38.

Bizonyára találkoztunk már azzal a gondolattal, hogy a virágvasárnapon hozsánnázó sokaság pár nap múlva Feszítsd meg!-et kiált. Ez az egyszerű párhuzam nem felel meg az evangéliumok tanításának.

Lukács, aki "eleitől kezdve mindennek pontosan utánajárt"(Lk 1,3), megjegyzi a többi evangélistával egybehangzóan, hogy Jézust a tanítványok dicsőítik Jeruzsálembe való bevonulásakor. Tehát nem manipulált, öntudatlan, sodródó emberek tömege élteti őt, akiket később majd pont az ellenkezőjére szednek rá. Tanítványai teljesen tudatosan és őszinte, szívből jövő örömmel köszöntik és kísérik Jézust, mert látták csodáit és hisznek benne. Ezek a tanítványok ismerik Jézust, szeretik őt és tudják, mit köszönhetnek neki.

Az Urat Jeruzsálembe kísérő tanítványok hangos öröme előbb intsen mély, befelé figyelő elcsendesedésre: Ismerem-e Őt? Tudom-e, hogy Igéjén és életem eseményein keresztül Ő beszél velem? Visszatekintve felfedezem-e, hogy sokszor milyen kegyelmesen és csodálatosan munkálkodott? Látom-e, mit köszönhetek Neki?

Ha igen, a tudatos hitből szép vallástétel, az odaszánt életből hiteles Krisztus-dicséret fog kicsendülni. Ámen!

Kótyuk Zsolt