Ady-ösztöndíj a tehetséges diákoknak

Géniusz Jótékonysági Alapítvány

2011. május 20., 10:00 , 540. szám

Az első Kárpátaljai Magyar Tehetségnapot hétfőn rendezték meg Beregszászban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében 52 tehetséges kárpátaljai magyar iskolás vehette át ünnepélyes keretek között az Ady Endre-ösztöndíjat.

Megnyitva az ünnepséget Váradi Natália, a Géniusz Jótékonysági Alapítvány irodavezetője a teremben üdvözölhette dr. Orosz Ildikót, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökét, valamint Tóth Istvánt, a Magyar Köztársaság beregszászi főkonzulját. Mint fogalmazott, a tehetséges embereket, akik átlagon felüli képességekkel és különleges személyiséggel rendelkeznek, szerencséseknek szoktuk mondani, valójában azonban sok-sok türelemmel és kitartással jutnak el a csúcsra, érnek el kiváló eredményeket, akárcsak azok a gyerekek, akik meghívást kaptak a mostani rendezvényre.

Az ünnepi műsort a Kovács Sándor és Kovács Erika vezette mezővári KRISZ-együttes vezette fel, amely magyar költők megzenésített verseiből adott elő.

Ezután Orosz Ildikó lépett a mikrofonhoz, hogy a Géniusz Jótékonysági Alapítvány nevében köszöntse a megjelent diákokat, pedagógusaikat és a szülőket. A mostani díjátadás előzményeiről a szónok elmondta, hogy Kárpátalján a KMPSZ karolta fel tavaly azokat a magyarországi kezdeményezéseket, amelyek arra irányultak, hogy megjutalmazzák azokat a tehetséges gyerekeket, akik "a kötelező tananyag elsajátítása mellett valamibe pluszenergiát fektetnek". Hozzátette: szíve szerint azokat a tanárokat is megjutalmazná, akik pluszmunkát fektettek a diákok felkészítésébe és versenyeztetésébe.

Bármilyen tehetségesnek születik az ember, szüksége van a fejlesztésre, mint a gyümölcsfának a gondozásra. Amennyiben nem gondozzák megfelelően, nem terem bőséges, jó gyümölcsöt, hangsúlyozta a szónok. Ezt felismerve indította el a KMPSZ már évekkel ezelőtt a magyar iskolások tantárgyi vetélkedőit, hogy biztosítsa a lehetőséget a legjobb magyar tanulóknak az azonos feltételek melletti igazságos megmérettetésre. A vetélkedősorozat az idők folyamán olyannyira kiteljesedett, hogy jelenleg mintegy kétezer diákot tud megmozgatni évente, hangzott el. Igaz, hogy számos diák több versenyen is részt vesz, tette hozzá Orosz Ildikó, ám az is tény, hogy ezeken a vetélkedőkön nem kötelező a részvétel, bárki önszántából vesz részt azokon, áldoz időt és energiát a megmérettetésre.

"Azt gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy továbblépjünk" - fogalmazott a pedagógusszövetség elnöke. A továbblépést az jelentheti ebben az esetben, hogy nem elég megtalálni a tehetségeket, hanem ápolni is kell azokat és kibontakoztatni. A KMPSZ és a Rákóczi-főiskola e felismeréstől indíttatva hozta létre a Géniusz Jótékonysági Alapítványt, amely azt szeretné, hogy a tanulmányi versenyeken kitűnt diákok ne csupán évi egy alkalommal találkozzanak, hanem rendszeressé váljon a felkészítésük valamelyik regionális központban vagy egy-egy hosszú hétvégén a beregszászi főiskolán, esetleg egy-egy nyári táborban, hangzott el. Ahhoz, hogy a résztvevők köre bővüljön, meg kell találni azokat a tehetségeket is, akik még nem hallottak róla, hogy van egy hely, ahol igazságosan megmérettethetnek, ahol segítséget kaphatnak a fejlődésükhöz, hangsúlyozta a KMPSZ elnöke.

A magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) háttérintézményének, a Közoktatásért Közalapítvány támogatásának köszönhetően most lehetővé vált, hogy Kárpátalján 52 diák havi tízezer forintnak megfelelő ösztöndíjban részesüljön, tudtuk meg. A díjazottak kiválasztása az adományozók elképzelései alapján történt, pályázati úton. A beérkezett pályázat elbírálásának kritériuma az elmúlt tanévben mutatott teljesítmény volt a megyei szintű állami vagy a KMPSZ által szervezett vetélkedőkön.

Az alapítvány azt szeretné, ha a tehetséges emberek nem kallódnának el, kis közösségünkből minél több olyan fiatal pályáját tudnák támogatni, egyengetni, akik arra érdemesek, akikben ott van a tehetség szikrája, amelyből fellobbanhat a láng, mely sokáig világíthat az itt élőknek - fogalmazott Orosz Ildikó, majd Tóth István főkonzullal ünnepélyesen emléklapokat adtak át az 52 nyertes diáknak.

Tóth István főkonzul a díjazottakat köszöntve hangsúlyozta: az átadott ösztöndíjak azt is jelezni hivatottak, hogy a magyar kormány nemzetpolitikájában nagy hangsúlyt fektet a határon túli magyar oktatásra.

A díjkiosztás után ismét a KRISZ-együttes lépett színpadra, majd fogadás következett, amelyen stílszerűen tortát, péksüteményt, gyümölcsöt és üdítőt szolgáltak fel a jobbára kiskorú publikumnak.

ntk