Egyéves a benei polgárőrség

2011. május 20., 10:00 , 540. szám

Kárpátalja több magyarlakta településén sikerrel működik a település civil önkénteseiből alakult szervezet, a polgárőrség. Ezen települések egyike a beregszászi járási Bene, melynek polgárőrsége a napokban méltatta megalakulásának egyéves évfordulóját.

A szervezet tevékenységének mérlegéről a benei polgárőrség vezetőjét, ifj. Molnár Lászlót kérdeztük, aki elmondta: "Településünkön már a polgárőrség megalakulását követő napokban kezdetét vette a munka, melyet lelkiismeretesen mind a mai napig ellátunk. A benei polgárőrség állományába 46 tag tartozik, kik éjszakánként 6-8 fős csoportokban teljesítenek járőrszolgálatot a település területén. Az éjszakai szolgálaton kívül a polgárőrség a futballmérkőzések biztosítását is ellátja. Az éves munkánkkal kapcsolatban úgy vélem, elégedettek lehetünk, hiszen a polgárőrség azon célokat, amiért életre hívták, elérte. Ez azt jelenti, hogy míg korábban több betörés és lopás történt falunk területén, addig napjainkra a járőrszolgálatot ellátó tagság jelenlétének köszönhetően szinte teljesen megszűntek ezek a bűncselekmények. A lakossági visszajelzések is pozitívak, számosan nyilvánították ki elégedettségüket munkánkról."

Ifj. Molnár László elmondta még, hogy a jövőben a munka mellett hagyományteremtő, a szórakozást és a kultúrát is magába foglaló rendezvényeket szándékoznak szervezni. Például tavaly, november 12-én polgárőrbált tartottak, melyre idén is szeretnének sort keríteni. A bálon kívül a közeljövőben változatos programokban bővelkedő polgárőrnapot is szándékoznak szervezni, melyre meghívnák a mezőgecsei és oroszi polgárőröket is, egyben ezen rendezvény lenne az egyéves polgárőrség születésnapi ünnepsége is.

F. Zs.