Törd meg kenyered az éhezőkkel

Jótékonysági koncert Munkácson

2011. május 20., 10:00 , 540. szám

A munkácsi Szent Márton-székesegyházban a történelmi egyházak kórusainak részvételével hagyományosan minden évben jótékonysági koncertet szerveznek Törd meg kenyered az éhezőkkel címmel. Az itt befolyt bevételekkel a város szegényeinek étkeztetését támogatják. Idén május 15-én került sor a rendezvényre, melynek fővédnöke Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja volt.

A koncertet Michels Antal munkácsi plébábos nyitotta meg, köszöntve mindenkit, a jelenlévők közül kiemelten Bayer Mihályt, a Magyar Köztársaság ukrajnai nagykövetét, Tóth Istvánt, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulját, dr. Kerekes Henriettát, a beregszászi külképviselet konzulját, Baktalórántháza (Magyarország) képviseletében Nagy Lajos polgármestert és dr. Rebák Éva jegyzőt, valamint a Kenéz András karnagy vezette Baktalórántházi Városi Vegyeskart.

"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek." Ezzel a Babits Mihálytól származó gondolattal üdvözölt minden jelenlévőt a koncert főszervezője, Szvirida János munkácsi karnagy, aki megköszönte mindenkinek, hogy eljött ide, és adományával támogatja a nemes célt. A felajánlásokkal a munkácsi Szent Erzsébet Napköziotthon munkáját segítik majd.

A koncerten fellépett a munkácsi római katolikus egyház ifjúsági kórusa (karnagy Szvirida János), a görög katolikus kórus (karnagy Bilinec Olga), a Fazekas Sándor karnagy vezette református kórus, az ukrán pravoszláv egyház Berec Natália vezette kórusa, az oroszvégi görög katolikus templomkórus (vezényelt Tarnoveckij Igor), valamint a Kenéz András karnagy vezette Baktalórántházi Városi Vegyeskar. A vendégegyüttest Szvirida János külön is bemutatta, elmondva: a vegyes kar 1998 novemberében alakult Kenéz András karnagy vezetésével. Célul tűzték ki a város kulturális életébe történő bekapcsolódást, a zene- és énekkultúra ápolását, a zenei rendezvényekre és fesztiválokra történő kiutazásokat. Az anyaország településein kívül a határon túl eljutottak már Lengyelországba, Kárpátaljára és Szlovákiába is. 2004-ben a képviselőtestület a Baktalórántházáért díjat adományozta a kórus karvezetőjének, Kenéz Andrásnak. 2009. március 15-én a város képviselőtestülete Baktalórántházáért díj kitüntetésben részesítette "A Zene Mindenkié" Egyesületet, melynek alapítója a városi vegyes kar.

A koncert végén a kórusok közösen elénekelték Mozart Alleluja kánonját. Végezetül Tóth István főkonzul méltatta a magas színvonalú zenei és művészeti teljesítményt, majd Majnek püspök mondott köszönetet a szervezőknek.

F. Zs.