Zárt ülés az SZBU-s zaklatásról

2011. május 20., 10:00 , 540. szám

A magyar Országgyűlés külügyi bizottsága és nemzeti összetartozás bizottsága hétfőn együttes zárt ülésen tárgyalt a kárpátaljai magyaroknak az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) általi zaklatásáról. Magyarország magyarázatot és megfelelő jogorvoslatot vár a kárpátaljai magyarokat ért incidensekre.

Az ülésen részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár, illetve Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, továbbá jelen volt Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, valamint Brenzovics László alelnök.

A KMKSZ elnöke lapunknak nyilatkozva jelezte: az ülés tartalmáról annak zárt volta miatt nem nyilatkozhat, azonban az a körülmény, hogy sor került rá, önmagában is jelzi: a magyar politika szereplői odafigyelnek a kárpátaljai magyarokat érintő történésekre, fontosnak tartják, hogy tájékozódjanak az ügyben.

Németh Zsolt külügyi államtitkár a parlamenti bizottsági ülés után nyilatkozva az MTI tudósítása szerint azt mondta a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos incidensekről, hogy mintegy kéttucat esetet azonosítottak be, melyek az ukrán titkosszolgálathoz köthetők, és a magyar fél ezeket törvénysértőnek tartja. Nem pusztán az ukrán belső törvényeket sértik a történtek, hanem a nemzetközi jogot is sérti mindaz, ami ezeket az állampolgárokat érte - mutatott rá az államtitkár, aki példaként a bécsi konvenciót említette.

Magyarország határozottan úgy gondolja, hogy Ukrajnának ezt a tevékenységet fel kell függesztenie - fogalmazott, hozzátéve, erre felszólították az ukránokat. Magyarország nem tűri, hogy magyar embereket, ha igényeltek állampolgárságot, ha nem, atrocitások érjenek bárhol a Kárpát-medencében - szögezte le, és hangsúlyozta: a történtekre magyarázatot és megfelelő jogorvoslatot is várnak az ukrán féltől. Megjegyezte: kíváncsiak arra, hogy az ukrán titkosszolgálat saját jószántából járt el, vagy adott esetben politikai megrendelést hajtott végre, illetve hogy egy másik, ukrán és esetleg egy erősebb titkosszolgálat együttműködése nem húzódhat-e meg a háttérben.

A külügyi államtitkár közölte, várhatóan még májusban - részben ez ügyben - Kijevbe látogat. Németh Zsolt ugyanakkor azt mondta, vannak reményre okot adó jelek; miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kifejezésre juttatta a magyar álláspontot, nem történtek újabb incidensek.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-nek nyilatkozva megerősítette: amióta formális és informális egyeztetéseket folytatott a kérdésben, nem történt újabb, magyarokkal kapcsolatos incidens Kárpátalján.

zzz