Horkay Lajos: Beszélő kövek

2011. május 27., 10:00 , 541. szám

Horkay Lajos néhai református lelkész írása Salánk református egyházának történetéről és az ugocsai település múltjáról nemrég immár második kiadásban jelent meg Kovács Sándor nagyszőlősi nyomdájában.

"Salánki Nemes és Szent Egyház! Neked ajánlom ezt a szerény dolgozatot, amellyel szívedbe akarom vésni szép múltad feléd sugárzó tanításait. ... Célom, hogy hitet, öntudatot és önbizalmat ébresszenek e sorok a te lelkedben, salánki magyar kálvinista nép!" - írja a könyvecske ajánlásában a szerző, aki 1933-tól 1959-ig volt a falu lelkésze, a legnehezebb háborús években is kitartva nyája mellett.

Horkay Lajos munkáját a település ismertetésével kezdi a dolgozat megírásakor, azaz 1936-ban uralkodó állapotok szerint, majd Salánk középkori kialakulásának és fejlődésének történetével folytatja, s részletesen kitér a reformációra is. A továbbiakban a szerző alaposan foglalkozik a gyülekezet történetének minden fontosabb, sorsfordító mozzanatával, amelyekből számos akadt azon mintegy négyszáz esztendő alatt, mely a reformációtól a krónika lezárásáig eltelt. Ilyen volt például az 1789-es nagy tűzvész, amely "84 házat és melléképületeit, templomunkat és a kistemplom mellett állott magas sugár fa-tornyot a bennelévő harangokkal és az iskolát is elhamvasztotta".

Különösen érdekesek az egyházközség életére vonatkozó dokumentumok, melyeket a lelkész ugyancsak lelkiismeretesen bemutat mondandója alátámasztására. A dolgozat mellékleteként olvasható a kötetecskében a salánki református egyház lelkészeinek névsora 1607-től 1933-ig, valamint az egyházközség tanítóinak listája 1748-tól 1917-ig.

A kiadvány különlegessége, hogy kiegészül Székely Marianna Kitekintés a jelenre című dolgozatával, amelyben az egyháztörténész feldolgozza az 1936-tól napjainkig, azaz 2010-ig eltelt több mint hét évtized történéseit. Mint írja, "Az 1936. évvel a Horkay Lajos által írt "Beszélő kövek" lezárul. A salánki református egyház története azonban ezzel korántsem ért véget: olyan évtizedek következtek, amelyek mind viharos, mind békés eseményekben bővelkedtek ugyan, de számos okból kifolyólag ezen történésekről a források nem, vagy csak nagyon keveset beszélnek."

"Horkay Lajos szavaival élve, a késő unoka, a mai salánki gyülekezet, látva a múlt sok viharát, küzdelmét, csapását, szenvedését, örömét és dicsőségét, kiállva a próbát, az lett és az maradt, akik az apák voltak: hívő, Istenben bízó és remélő magyar kálvinista nép" - zárul a salánki református egyház kiadásában, a KMKSZ helyi alapszervezetének támogatásával megjelent kiadvány.

hk