Tanévzáró a Rákóczi-főiskolán

2011. július 15., 10:00 , 548. szám
Dr. Orosz Ildikó gratulál a friss diplomásoknak

Az immár évtizedes hagyományhoz híven a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró ünnepségére idén is a beregszászi református templomban került sor. Július 8-án, pénteken délután 300 diák vehette át diplomáját.

A templomot zsúfolásig megtöltő főiskolai hallgatók, valamint tanáraik és szüleik felállva fogadták a millenniumi és a Rákóczi-zászlót, melyekkel a Salánki Íjászkör kuruc kori viseleteibe öltözött diákok vonultak be a terembe, nyomukban a főiskolai tanács tagjaival.

Vass Ilona, a főiskola szervezési rektorhelyettese az esemény vendégei között köszönthette többek között Gyetvai Árpádot, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma képviselőjét, Ljubka Katalint, a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma Nemzetpolitikai Államtitkársága kárpátaljai osztályának vezetőjét, Bacskai Józsefet, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulját, Tóth Istvánt, a Magyar Köztársaság Beregszászi Főkonzulátusának főkonzulját, Tóth Jánost, a révkomáromi Selye János Egyetem rektorát, Jávor Andrást, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesét, Szabó Andreát, a Debreceni Egyetem rektori hivatalának képviselőjét, Kónya Pétert, az Eperjesi Egyetem rektorhelyettesét, Kása Zoltánt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatóját, Lipcsei Imrét, a gödöllői Szent István Egyetem Pedagógiai karának dékánját, Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét, Bendász Dánielt, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség nyugalmazott esperesét, Demkó Ferencet, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség esperesét.

Az ünnepélyes bevonulást követően elhangzott: a főiskolai tanács határozata alapján az oktatási intézmény himnuszául a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruc kori éneket választották, melyet mostantól a főiskola minden ünnepi rendezvényén elénekelnek.

A megjelentek ezután néma főhajtással tisztelegtek az intézmény nem sokkal a tanévzáró előtt tragikusan elhunyt rektorának, dr. Soós Kálmánnak az emléke előtt.

Ünnepi beszédében dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke az elmúlt évet összegezve többek között felidézte, hogy ez idő alatt az intézmény munkatársai közül heten szereztek tudományos fokozatot, tucatnyi tudományos kötetet adtak ki az oktatók munkáiból. A főiskola tudományos életben betöltött szerepét jelzik azok a rangos szakmai tanácskozások is, melyeknek az intézmény adott otthont, illetve hírnevét öregbítik a munkatársaiknak adományozott díjak és elismerések, hangzott el. Orosz Ildikó ugyanakkor emlékeztetett: egy kisebbségi intézmény helyzete mindig a többségi politikai hatalom toleranciájának, valamint az anyaország nemzetközi megítélésének, támogatásának és a két ország közötti viszonynak a függvénye. „Az anyaország immár biztosított támogatásáról, de az ukrán államban helyzetünkért állandóan vívni kell csatáinkat, mert abban az esetben, ha a hatalom nem tudja befolyásolni és felügyelni teljes mértékben a kisebbségek intézményeit, igyekszik idegen erők beavatkozásaként, expanziójaként tüntetni fel azokat, minden támogatást, kezdeményezést, minden külföldi adomány hasznosulását csak abban az esetben tart pozitívnak, ha az saját pozícióit erősíti” – fogalmazott. Mint emlékeztetett, 2007 után 2011-ben is támadás érte a főiskolát, amennyiben késleltetik a tanítói szak soron következő harmadik, valamint a könyvvitel és auditálás szak első akkreditációját. „Ami velünk történt, felhívja a figyelmet arra, hogy sem mi, sem a kárpátaljai magyar közösség, sem az egységes magyar nemzet figyelme egy pillanatra sem lankadhat a magyar ügy megtartása érdekében, nincs pihenés, csak közös nagy erőfeszítés és akarat tarthat meg a Kárpátok alatt…” – mondotta.

Elismerés illeti a gyermekeiket taníttató szülők áldozatvállalását, valamint a tanárok munkáját – fogalmazott a tanévzáró napjának jelentőségét méltatva Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. Kárpátalján az áldozatvállalás nem üres frázispuffogtatás, emlékeztetett, hiszen a hallgató a szülőkkel, tanárokkal együtt vállalja, hogy az óvodától a főiskoláig magyar tanintézetben folytatja tanulmányait. Első hallásra mi sem természetesebb, mint hogy magyar gyerek magyar iskolába jár, mert jól elsajátított tudáshoz és műveltséghez kizárólag anyanyelvén juthat az ember, önáltatás lenne azonban, ha ezt a magától értetődő állítást a valóságnak hinnénk, figyelmeztetett a szónok. „Az oktatási reformok, az akkreditálások anomáliái számunkra nem sok jót ígérnek. Annál nagyobb a felelősség, hogy a főiskolán szerzett tudásukat [a végzősök] itthon, a kárpátaljai magyarság fennmaradásának érdekében kamatoztassák. Ehhez Magyarország mai kormánya erejéhez képest minden támogatást kész megadni” – jelezte Tóth István.

Az Ukrajnát jellemző hanyatló színvonal alól lehet kivétel az oktatásban is, sőt csak ez a kivétel számít – hangsúlyozta köszöntőjében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. „Egyre alacsonyabb szintű oktatás, egyre gyengébben képzett gyerekek, egyre igénytelenebbül dolgozó pedagógusok, és a végén a szülők, akik lassan elkezdenek úgy gondolkozni, hogy az iskolának nem tudást kell adnia, hanem papírt a tudásról. Ez nem normális, ha magyarul gondolkodunk, s ha a magyar alatt azt értjük, hogy a mi nemzetünk az európai civilizáció része” – fogalmazott a szónok. Nekünk, magyaroknak kivételeknek kell lennünk ahhoz az oktatási rendszerhez képest, amely futószalagon termeli a társadalmi alkalmazkodásra, tanulásra, munkára alkalmatlan fogyatékosokat, jelezte. „Ez a főiskola működésének alapja és végső értelme. E szerint a kritérium szerint fogják megítélni a végső és végsőkig objektív történelmi akkreditációs bizottság előtt” – hangsúlyozta.

A végzős hallgatók nevében Opalenik Miroszlav magyar–ukrán szakos végzős hallgató búcsúzott a pedagógusoktól, az alma matertől és diáktársaktól.

Nem véletlen, hogy a beregszászi főiskola a magyar szabadság eszméje mellett mindvégig kitartó Rákóczi Ferenc nevét viseli, s nem valamelyik labanc generálisét, mutatott rá beszédében dr. Brenzovics László. A Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke, a KMKSZ alelnöke jelezte: alapítói a jövőben is minden lehetőséget kihasználva igyekeznek továbbvinni az idén 15 éves magyar főiskola ügyét. A diploma átvételének pillanatától a kárpátaljai magyar közösség megtartásáért viselt felelősség a végzősök vállain is nyugszik, mutatott rá végezetül.

Az ünnepi beszédeket, majd a végzősök fogadalomtételét követően a diákok Orosz Ildikótól és Brenzovics Lászlótól vehették át diplomáikat. A főiskola vezetői és alapítói ezúttal 191 növendéküknek adhattak át alapfokú, BSC diplomát, további 109 hallgató pedig egyetemi szintű, úgynevezett Specialist diplomát kapott.

A rendezvény zárásaként Zán Fábián Sándor református püspök és Demkó Ferenc görög katolikus esperes kérte Isten áldását a megjelentekre, majd az ünneplő közönség elénekelte a Szózatot.

hk