Amikor nem szállítják az árut, amelyért előleget fizettünk

2011. július 22., 10:00 , 549. szám

„Új bútort rendeltem az egyik szaküzletben. A szerződés értelmében előre kifizettem a vételár felét. A bútort 20 napon belül lettek volna kötelesek leszállítani, de eltelt egy hónap és még mindig nem kaptam semmit. Érdeklődésemre azt a választ kaptam a szaküzletben, hogy késik a szállítás. Ekkor írásban bejelentettem a kereskedelmi egység igazgatójának, hogy elállok a vásárlástól és visszakérem az előleget, kérésemet azonban elutasították. Mit tehetek ezután?”

– Mindenekelőtt figyelmesen olvassa végig a szerződését. A hasonló dokumentumokban általában szó esik az olyan fontos részletekről, mint amilyen a vételár vagy az előleg esetleges visszafizetése. Más kérdés, hogy néha egészen apró betűvel, a lap legalján található csak meg a szóban forgó információ, ezért előfordulhatott, hogy a szerződés aláírásakor fel sem figyelt rá. Ha a szerződésben az áll, hogy a cég nem téríti vissza önnek az előleget a szállítás elhúzódása esetén, úgy ebben az esetben már nincs mit tenni – ki kell várni, mikor szállítanak. Amennyiben azonban nem talál a megállapodás szövegében ilyen kikötést, jogában áll elállni a vásárlástól, s visszakövetelni a kifizetett előleget. Ez utóbbi esetben arra is lehetősége van, hogy kitartson a vásárlás mellett, egyben A fogyasztók jogairól rendelkező törvény értelmében késedelmi díj megfizetését követelje a szállítás elhúzódásáért. Ilyen esetekben a késedelem minden napjáért a szóban forgó termék vagy szolgáltatás értékének három százalékát köteles megfizetni az eladó vagy szolgáltató. Amennyiben viszont a megállapodásban nem volt rögzítve konkrét szállítási határidő, úgy a megrendelés összköltségének három százaléka fizetendő a kereskedő által.

hk