Örökölhető a szövetkezeti lakás?

2011. augusztus 12., 10:00 , 552. szám

„Fiammal és férjemmel egy szövetkezeti lakásban éltünk, mindhárman oda voltunk bejelentve. Ezt a házat gyakorlatilag magunk építettük a párommal. Azután a férjem kijelentkezett a lakásból, a lakás papírjai, a folyószámla a nevemre lettek átírva. A lakást később a fiammal privatizáltuk ketten. A férjem a közelmúltban meghalt, s az első házasságából származó két gyermeke most igényt tartanak a szövetkezeti lakásunk egy részére. Jogos az igényük?”

– A szövetkezet tagja a szövetkezeti tulajdonrész megfizetése után igazolást kap a lakása tulajdonjogáról, s annak teljes jogú tulajdonosává válik. Nyilván ön is erre gondolt, amikor úgy fogalmazott, hogy a fiával „privatizálták” a lakást. Holott privatizáción általában a vagyonnak állami vagy kommunális tulajdonból magántulajdonba történő átadását értik.

Az Ukrán Családi Törvénykönyv (a továbbiakban – CST) I. részének 61. paragrafusa értelmében a házastársak által a házasság idején szerzett tulajdon kettejük közös tulajdonát képezi. Ily módon, amennyiben a szövetkezeti tulajdonrész kifizetésének pillanatában házasságban álltak a férjével, úgy a lakás házastársakként a közös tulajdonukat képezte, s egyenlő arányban birtokolták azt.

A házastársak részesedése a közös tulajdonban akkor tekinthető egyenlőnek, ha kettejük között nem jött létre ettől eltérő tartalmú megállapodás, illetve a korábban megkötött házassági szerződés sem rendelkezik másként (lásd a CST I. részének 70. paragrafusát).

Amennyiben házastársa nem hagyott hátra végrendeletet, úgy a törvény értelmében az első rendű örökösök tarthatnak igényt a hagyatékra. Ukrajna Polgári Törvénykönyvének 1267. paragrafusa értelmében az örökösök ilyenkor egyenlő részben osztoznak az örökségen. Azaz ön, a fia, s az első házasságból származó gyerekek egyaránt igényt tarthatnak az örökség 1/4 részére.

hk