Az évtizedek elszálltak, ám a szívek fiatalok maradtak

Nyugdíjastalálkozó Munkácson

2011. augusztus 19., 10:00 , 553. szám
A Bátyúi Együtt Nyugdíjasklub

A Munkácsi Magyar „Életet az éveknek” Nyugdíjasklub szervezésében augusztus 12-én, a Latorca-parti város művelődési házában tartották meg az I. Munkácsi Nemzetközi Nyugdíjastalálkozót, melynek bevezetésében a rendezvényt lebonyolító szervezet elnöke, Boruzs Béla üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a meghívott vendégeket, Horváth Juditot, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulját, Gulácsy Gézát, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnökét, Gajdos Olgát, a KMKSZ Munkácsi Városi Alapszervezetének elnökét, valamint Olekszandr Halaj polgármesterhelyettest.

Gulácsy Géza felszólalásában méltatta a nyugdíjasklubok közösségszervező erejét, azt, hogy összefogják a hasonló korú, nagy élettapasztalattal rendelkező idős embertársainkat, védik az érdekeiket, a kisebbségi sorban élő nyugdíjasok pedig – egyesületeikben – tovább éltetik, ápolják a magyar kultúrát. Horváth Judit örömének adott hangot annak kapcsán, milyen szép számban gyűltek össze a határ két oldalán élő idős hölgyek és urak, hogy megosszák egymással emlékeiket, megismerjék egymás életét, s mint kifejtette, külön örül annak, hogy a főkonzulátus is hozzájárulhatott a rendezvény lebonyolításához. Olekszandr Halaj ugyancsak köszöntötte a megjelenteket.

Az üdvözlő beszédeket követően a nyugdíjasklubok ének- és tánckarai vették birtokba a színpadot. Elsőként Balogh Mária, a Bátyúi „Együtt” Nyugdíjasklub elnöke mutatta be szervezetét, mely a néphagyományok ápolását tűzte ki céljául, s nagyrészt önerőből, kisebb mértékben pedig a beregszászi járási nagyközség magyar tannyelvű középiskolájába járó gyermekek szüleinek a támogatásával tájmúzeumot hozott létre a településen, a helybeli önkormányzat által az egyesületnek átadott épületben, mely otthont ad a klub összejöveteleinek is, énekkaruk pedig – egyházi énekek előadásával – már többször szolgált a helyi református templomban. Majd a bevezető szavak után az énekkar jó adag humorral és iróniával átszőtt dalokat előadva festette le a nyugdíjaséletet, kifejtve, hogy bár az évtizedek eljártak fölöttük, a szívük fiatal maradt.

Az Imre Margit által vezetett Bereg-vidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete, valamint a Feketéné Egressy Margit irányításával működő Beregdédai Arany János Nyugdíjas Egyesület tagjai hazafias versek és dalok elszavalásával, illetve eléneklésével tettek hitet amellett, hogy bár az ismert történelmi események részekre szabdalták a magyarságot, mi mégis egy nemzethez tartozunk, s büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.

Karpinecz Károly, a Sárszentmihályi Nyugdíjasok Közhasznú Szervezetének elnöke – bemutatva tevékenységüket – szólt az általuk lebonyolított szilveszteri mulatságokról, húsvéti locsolkodásokról, a gyógyfürdőket felkereső közös kirándulásaikról, valamint a karitatív tevékenységükről, melynek keretében – lehetőségeikhez mérten – támogatást nyújtottak az árvizek, illetve a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, s minden évben felkeresnek egy-egy szociális otthont, hogy kulturális csoportjuk fellépésével egy kis színt vigyenek az otthonok idős, megfáradt lakóinak az életébe. Majd a bevezetőt követően az egyesület énekkara balatoni nótacsokrot adott elő, mely úgy megnyerte a közönség tetszését, hogy többen is a fellépőkkel együtt énekelték a jól ismert dalokat. Az ugyancsak az anyaországból érkezett, Molnár Erzsébet által irányított Apaji „Tavaszváró” Nyugdíjas Egyesület táncosai pedig korukat meghazudtoló frissességgel adtak elő csárdást, rumbát, valamint cigánytáncot, bebizonyítva, hogy öregasszony nem vénasszony.

A Csapi Nyugdíjasklub a közelgő Nagyboldogasszony napjának szentelte műsorát. Babják Ibolya, a Jánosi „Szivárvány” Nyugdíjasklub vezetője kifejtette, hogy míg több kárpátaljai nyugdíjasegyesület otthon nélkül árválkodig, addig nekik legalább sikerült szert tenniük egy igaz, régi, elavult épületre, s a tagok – több értéktárgyukat is áruba bocsátva – szépen felújították azt. Orosz Magdolna, a Nagybégányi „Aranykalász” Nyugdíjasklub elnöke pedig arról szólt, hogy összejöveteleik során, a hagyományőrzés jegyében felelevenítik a hajdani fonóesteket, majd dalárdájuk – a többi énekcsoporthoz hasonlóan – népdalcsokrot adott elő. A résztvevő egyesületek mindegyike emléklapot kapott a szervezőktől.

A fellépéseket követően a több településről egybegyűlt idős honfitársaink kellemes órákat töltöttek el kötetlen beszélgetéssel, nótázással. Boruzs Béla pedig – lapunk tudósítójának kérdésére válaszolva – kijelentette, miszerint abból a célból tartották meg a rendezvényt, hogy ezzel is erősítsék a Kárpátalján és az anyaországban élő magyarok összetartozás-tudatát, s ezúton is köszönetet mondott a Munkácsi Magyar „Életet az éveknek” Nyugdíjasklub azon tagjainak, akik vele együtt részt vettek a találkozó megszervezésében, illetve mindazoknak, akik támogatták a rendezvényt.

Lajos Mihály