Orosz–ukrán viszony: hideg szelek fújnak

2011. augusztus 19., 10:00 , 553. szám

Dmitrij Medvegyev orosz és Viktor Janukovics ukrán államfő találkozója Szocsiban teljes kudarccal ért véget. A jelek szerint a feleknek egyetlen kérdésben sem sikerült közös álláspontot kialakítani. Véget ért Oroszország és Ukrajna között a Viktor Janukovics ukrán elnök hatalomra jutásával kezdődött közeledés és stabilitás időszaka, s a két kormány elhúzódó szembenállásra rendezkedik be, amely 2012 elején akár újabb gázháborúhoz is vezethet – állapította meg egybehangzóan a két ország sajtója a múlt csütörtöki megbeszélés után.

Viktor Janukovics már a találkozó előtt célzott rá, hogy Kijev bírósághoz fordulhat az orosz földgáz túl magasnak tartott ára ügyében, Medvegyev pedig a sok problémáról beszélt – írta a Kommerszant című lap, rámutatva, hogy Janukovics komoly gonddá válik Moszkva számára, akárcsak előde, Viktor Juscsenko. A két fél között viszály van a gáz ára miatt, és Ukrajnának az orosz–fehérorosz–kazah vámunióhoz való csatlakozása kérdésében, emlékeztet az MTI.

Amikor tavaly Janukovics lett Ukrajna elnöke, Moszkva eufóriába esett, diplomáciai források a tényt Medvegyev elnök egyik nagy sikerének tekintették, és „úgy tűnt, hogy Kijev visszatér Oroszország befolyási övezetébe”. Az új elnök első lépései alá is támasztották a várakozásokat: aláírták a Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli bérleti szerződésének meghosszabbítását 2042-ig, és megerősítést nyert Ukrajna tömbön kívüli státusa. Ezt követően Moszkva egész sor integrációs projektet javasolt Kijevnek: Vlagyimir Putyin kormányfő a vámunióba invitálta Ukrajnát, és szó volt az atomenergetikai cégek egyesüléséről.

A legjelentősebb orosz indítvány azonban az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz egyesülése volt, amelyet Moszkva a két cég piaci értéke alapján javasolt. A Gazprom azonban mintegy tízszer akkora mint a Naftogaz, vagyis lényegében az orosz monopólium lenyelte volna az ukrán céget, és Moszkva ellenőrzése alá vonhatta volna Ukrajna egyik kulcsfontosságú vagyontárgyát: a gázszállítási rendszert.

Moszkva a Naftogazért cserébe a gázár felülvizsgálatát ígérte abban a szerződésben, amelyet a napokban emiatt vizsgálati fogságba került Julija Timosenko akkori kormányfő írt alá. Az ár magasabb, mint amennyit az európai unióbeli partnerek fizetnek.

Eredetileg úgy tervezték, hogy a két elnök megvitatja Julija Timosenko exkormányfőnek a Kreml által nehezményezett letartóztatását, azonban a tárgyalások publikus részén szóba sem került a téma, mutat rá az Izvesztyija, hozzátéve: ez akár Kijev irányában tett gesztusnak is tekinthető Moszkva részéről. A jelek szerint Kijev nem reagált a gesztusra. Megfigyelők rámutatnak: a felek valószínűleg nem is remélték, hogy meg tudnak állapodni az új gázárról, hiszen a találkozón nem jelent meg sem az orosz Gazprom, sem a Naftogaz vezetője.

A Kommerszant ukrán kormányforrásokra hivatkozva azt írta: „Az elnök környezetét sokkolta, mennyire leereszkedő Moszkva, az oroszok nem akarnak befektetni, mindent ingyen szeretnének, és azzal fenyegetőznek, hogy lezárják a határt az ukrán termékek előtt.”

Elemzők rámutatnak: amíg el nem dől jövőre, hogy ki lesz Oroszország következő elnöke, az ukrajnai parlamenti választások pedig nem teszik egyértelművé, hogy ki az úr a házban Kijevben, addig aligha várható áttörés a két fél viszonyában, s jövő év elején megismétlődhet a két ország közötti gázháború.

(hk/MTI/segodnya.ua)