Egy világjáró vadász: gróf Széchenyi Zsigmond

2011. szeptember 2., 10:00 , 555. szám

Egy vadász számos okból űzheti a vadat: táplálkozás, hobbi vagy anyagi haszonszerzés céljából. De van, akinek ez jelenti a szabadságot, a magányt és a természet jobb megismerésének lehetőségét. Ez utóbbiak közé tartozott a nagyszerű vadászként és íróként is ismertté vált gróf Széchenyi Zsigmond, aki szenvedélyes sporttevékenységével szerzett trófeagyűjteményével, valamint kalandjairól írott könyveivel nagyban hozzájárult számos távoli kontinens élővilágának megismeréséhez.

Ifjúkor, tanulóévek, álmok

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon. A Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája volt. Dédapja, Széchényi Lajos, testvérbátyja volt a „legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak.

Gyermekkorát a Fejér megyei (ma Sárszentmihályhoz tartozó) Sárpentelén, illetve osztrák és cseh rokonsága gutensteini, mileschaui és niemes-i otthonaiban töltötte. Középiskoláit a Székesfehérvári Állami Főreáliskolában, majd a Budapesti Ferenc József Főgimnáziumban végezte.

Már gyermekkorában felkeltette érdeklődését a vadászat. Számára ez nem csak ártatlan állatok kegyetlen leölését jelentette. Sőt, ezt jelentette a legkevésbé. Elsősorban a testet és lelket felfrissítő sportot, a szabadságot és a magányt jelentette mindez. Több volt ez neki egy egyszerű, gyermekkorban kialakult szenvedélynél. Még egészen kicsi gyermek volt, de szemei előtt már a távoli kontinensek egzotikus nagyvadjainak képe lebegett. Alig akadt vadállat, melynek felkeresését gyermekkorában tervbe ne vette volna, megközelítésük pontos útvonalát a térképeken be ne rajzolta volna. Álom volt még mindez csupán, de elhatározta, hogy egy napon valósággá változtatja.

Már korán vadászni szeretett volna, de az atyai intelem ebben megakadályozta. Édesapja, gróf Széchenyi Viktor – aki maga is szenvedélyes vadász volt – kimondta, hogy szarvast csak érettségi után lőhet. Erre végül 1915-ben nyílt lehetősége, amikor első igazi vadászatán sikerült elejtenie első szarvasát.

Mivel zajlott az első világháború, az ifjú Széchenyit hamarosan besorozták, s 1916–1918 között csapatszolgálatot teljesített a harctereken. A háborús vereséget követően jogi tanulmányokba kezdett, de ezt 1919-ben abbahagyta, mert élete céljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette. Felsőfokú iskoláit 1920–21 között Münchenben és Stuttgartban végezte. 1922–1923-ban pedig Oxfordban és Cambridge-ben tanult, ahol nyelvtudását és zoológiai ismereteit bővítette. Miután hazatért, 1924-ben a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodásba kezdett.

A vadak nyomában

Miután sikerült összegyűjtenie egy vadászszafarihoz elegendő pénzt, 1927 tavaszán útra kelt első afrikai expedíciójára. Kelet-Szudán akkor még ismeretlen részére, az abesszin határig nyúló Fung-tartományba utazott. Szerény, spórolós, minden garast a „fogához verő”, mégis emlékezetes utazás volt ez számára. Ekkor kötelezte el magát véglegesen Afrikával.

1928 novemberében a Brit Birodalomhoz tartozó Kenyában vadászott. Főleg a Guaso Nyiro folyó bal partján lévő Buff and Rhino Campban, a Massai Rezervátumban vadászott. Legbecsesebb itt elejtett trófeái között volt párduc, bivaly, impala, orrszarvú, oroszlán és elefánt is. 1929 márciusában, főleg elefántok nyomát követve vadásztársaival áttért a Kitui tájékára.

Életéhez hozzátartozott az írás szeretete is. Számos könyvet írt, melyekben megörökítette vadászexpedícióit. Első könyve, a Csui 1930-ban jelent meg, nagy sikert aratva. Ez a könyv a későbbiekben tíz kiadást ért meg, összesen 351 650 példányban adták ki.

Széchenyi Zsigmond számára Afrika jelentette az életet. 1932-ben ismét visszatért Kenyába, ahol többnyire nagykudura, elefántra és oroszlánra vadászott.

1933 decemberétől 1934 márciusáig a kenyai Mbalangati-folyó és a Tiba-folyó mentén űzte a vadat, de felkereste az 1928–29-ben bejárt Kitui környékét is. 1932–33-as útjairól az Afrikai tábortüzek c. könyvében számolt be.

1935 januárjában ismét visszatért Afrikába, ám most a Líbiai-sivatagot vette célba Horthy Miklós kormányzó fia, Jenő társaságában. A híres sivatagkutató, Almásy László vezette expedíció közel három hónapig tartott, melynek során a Merga-oázis, Wadi Halfa és Wadi Hawar környékén vadászott, főleg addaxra és fehér oryxra. Itt lőtte azóta is világrekordnak számító addaxát, mely az antilopok egyik fajtája. A sivatagi élményekről a Hengergő homok c. könyvéből értesülhetett az olvasóközönség.

1935-ben észak-amerikai nagyvadak elejtését is tervbe veszi. 1935 augusztusában érkezett meg társaival New Yorkba, ahonnan hajóval az alaszkai Ketchikanba indultak azzal a feltett szándékkal, hogy úticéljuk, a Seward környékén medvére és vadjuhra vadásszanak. A Stetson Creek környékén vertek tábort, ahonnan szeptemberben továbbindultak a Hot Springs Roadhouse környékére, karibuvadászatra. Szeptemberben Anchorage-ban mintegy három hetet eltöltve medvére vadásztak. Utolsó vadásztáborukat október elején a Kelly-folyó mentén verték fel, ahol jávorszarvasokra vadásztak egy héten keresztül. Október 9-én indultak hazafelé.

A vadászat mellett a szerelem is rátalál: 1936-ban házasságot kötött az angol Stella Crowtherrel.

Észak-Amerika után nem sokkal a mitikus és burjánzó vegetációjú India következett. A dzsaipuri maharadzsa tigrisvadászatra invitálta az ekkor már híres vadászt. 1937 decemberében érkezik meg Bombayba, majd 1938 januárjában Bhopalba. Bhopalban egy hetet tölt, majd január 24-én rövid időre elutazik. De nem tud nyugodni, amíg nem lőhet egy bhopali tigrist. Bő egy hónap múlva visszatér, s ekkor már sikerül elejtenie az áhított nagymacskát.

Februárban Lallgarh-ban és Mysore-ban jár, ahol szintén a maharadzsával vadászik. A mesés indiai dzsungelben zajló tigrisvadászat inspirálja Nahar (Tigris) című könyvének megírására. A Nahart – többi könyvéhez hasonlóan – saját maga készítette fotográfiákkal illusztrálta, ezzel bizonyítva: nemcsak az írásban, hanem a fotózásban is tehetséges.

Indiából hazatérőben nem sajnálta a fáradtságot még egy vadászatra. A Nílus országában, Egyiptomban állt meg, hogy núbiai kőszáli kecskére vadásszon. Ezen vadászatát később Két kecske c. könyvében örökítette meg. Ugyanezen évben Kenyába is visszatért még, expedíciója ezúttal ismét a Kitui környékét kereste fel.

Afrikai útjai számával gyarapodott privát trófeagyűjteménye is. Afrika 130 féle nagyvadja közül 80-at sikerült begyűjtenie. Még néhány komoly ritkaság is akadt köztük.

A második világháborút megelőzően megfordult Skóciában is, ahol skót hófajdra vadászott. Olaszországban vadászva pedig mi más jelenthetett volna számára nagyobb trófeát, mint az alpesi kőszáli kecske.

1939 szeptemberében kitört a második világháború, s mivel a hadműveletek következtében megszűnt a biztonságos utazás lehetősége, ezért a Kárpátokban keresett magának trófeákat. Bár többfelé kereste az igazi „őserdei” szarvast, az igazit éppen itt, a Kárpátokban találta meg. Erdélyben először 1941-ben vadászott, többnyire a marostordai Dédabisztrán, ahol szarvason kívül medvére, őzbakra, vaddisznóra lesett. Szinte évről évre ellátogatott a hegyvidékes Tirolba is, itt a zsákmányállatot zerge, vadkecske, valamint különböző fajdfélék jelentették.

Az utolsó évtizedek

A háború nem kímélt sem embert, sem értékeket. 1944 decemberében a szovjetek bekerítették Budapestet, s egészen 1945. február 13-ig folyt a véres harc, mely elpusztította „a Duna gyöngye”-ként emlegetett magyar fővárost. Széchenyi ugyan túlélte a háborút, ám házából és felbecsülhetetlen trófeagyűjteményéből semmi sem maradt. Emlékei nyújtottak számára vigaszt a folytatáshoz.

A háború utáni első években, 1947-től 50-ig az Erdészeti Központ vadászati felügyelőjeként dolgozott. Ebben az időben jelent meg A szarvas selejtezése c. munkája. A Rákosi-éra azonban megkeserítette az ő életét is. 1951-ben kitelepítik egy Hajdú megyei tanyára, sőt egy évet börtönben is tölt. Még jobban elkeseredik, amikor kiszabadulását követően sehol sem akarnak munkát adni neki. Barátai vannak segítségére: nekik köszönhetően a keszthelyi múzeum mint állományon kívüli segéderőt alkalmazza.

A gyűlölt Rákosi bukásával azonban ismét lehetőséget kap. Az 1950-es években a keszthelyi Helikon Könyvtárban elkészít egy szakbibliográfiát a vadászat irodalmáról. 1953. május 5-én Keszthelyen másodszor is házasságot köt: feleségül veszi Hertelendy Margitot.

1955-ben a Szépirodalmi Kiadó ismét kiadta a már negyed százada megjelent Csuit. Felesége bátorítására és biztatására ismét írni kezd.

A legjobban azonban annak örül, hogy 1960-ban hivatalos állami expedícióval – Dénes István és Szunyoghy János társaságában – gyűjtőútra küldik Kelet-Afrikába. 1961-ben jelent meg hazai és európai vadászatairól Ahogy elkezdődött c. önéletrajzi ihletésű sorozatának első kötete. Ebben vadásszá válásának első korszakát írta meg. Ezt követte 1963-ban Ünnepnapok címmel a férfikor vadászatairól szóló kötet. Ebben a könyvben összefoglalja mindazt, amit élményei nyomán elmondhat természetről, vadról, vadászetikáról, vadvédelemről. 1963-ban kormánymegbízást kap a Nemzeti Múzeum hiányos Afrika-gyűjteményének kiegészítésére. Ezzel kezdetét veszi utolsó, kilencedik afrikai útja, melyen az elvárásoknak sikerül eleget tennie. Eme útjáról Denaturált Afrika c. könyvében számol be.

Széchenyi Zsigmond számos tervet, utazást szeretett volna még megvalósítani, azonban a halál megakadályozta ebben: 1967. április 24-én hunyt el, közvetlenül készülő könyve kéziratának leadása után.

Munkássága jelentős: könyveivel és trófeáival értékes adatokkal járult hozzá a tudományhoz. Az említett könyvek töredékei írói munkásságának. Ezek együttesen 52 kiadást értek meg, több mint másfél millió példányban jutva el az olvasóközönséghez.

Fischer Zsolt