Hárman megégtek, állapotuk súlyos

Gázrobbanás Ungváron

2011. szeptember 2., 10:00 , 555. szám

Nagyerejű gázrobbanás történt hétfőn a délutáni órákban Ungváron az Ankugyinov és Ruszka utca sarkán, a vasúti átjáró közelében. A balesetben hárman súlyosan megsérültek.

A robbanás nem sokkal azután következett be, hogy egy magánvállalat dolgozói az elektromos művek megbízásából végzett földmunkák során megrongáltak egy közepes nyomású, 500 mm átmérőjű gázvezetéket. (Egyes források szerint nem volt meg minden szükséges engedélyük a munkához, mások úgy írják, az előírások megsértésével dolgoztak.) A kiszabaduló földgáz a csatornarendszerbe ömlött, és nem sokkal később berobbant. A robbanástól tűz ütött ki egy közeli kávézóban, minek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett a vendéglátó-ipari egység felszolgálója, akinek testfelülete az első jelentések szerint 80-90 százalékban megégett, míg két vendégnél az égési sérülések a testfelület 50, illetve 30 százalékára terjednek ki. Két sérültet az ungvári tűzoltók az égő épületből mentettek ki, a harmadikra a kávézó teraszán bukkantak rá – jelentette a rendkívüli helyzetek minisztériuma kárpátaljai megyei főosztálya. Mindhárom sérültet a megyei kórházba szállították a mentők. Valamennyiüket megműtötték, a betegek sokkos állapotban voltak, sérültek a légutak is, közölték az orvosok. Kettejük állapota változatlanul súlyos.

A tűzoltók, valamint a különféle mentő- és mentesítő szolgálatok nagy erőkkel vonultak ki az esethez, a közeli Szerednyéről és Csapról is érkeztek tűzoltóautók a helyszínre, s rövid időn belül eloltották az egyik csatornanyílásból feltörő több méteres lángoszlopot. Ennek ellenére a kávézó épületében jelentős károk keletkeztek.

A késő délutáni órákban a rendőrség, valamint a rendkívüli helyzetek minisztériumának egységei lezárták a környéket. A történtek miatt sajtóbeszámolók szerint 140 lakónak kellett elhagynia otthonát a robbanás helyszínével szomszédos utcákban, a helyszín mintegy háromszáz méteres körzetében.

A megyei állami közigazgatási hivatal sajtóközpontjának tájékoztatása szerint az eset következtében a városban s az Ungvári járás 64 településén megszűnt a gázszolgáltatás, továbbá a megyeszékhely mintegy ötezer lakosa maradt hosszabb-rövidebb időre villamos energia és víz nélkül. Az áramszünet miatt sok helyütt kiolvadtak a hűtők és hűtőládák, s mintegy 300 köbméter tisztítatlan kommunális szennyvíz került az Ung folyóba. Ideiglenesen és részlegesen szünetelt a villamosenergia-ellátás a vasútnál is, minek következtében rövid időre leállt a vasúti forgalom Voloszjanka és Ungvár között.

A robbanást követően kisebb riadalom volt tapasztalható Ungváron, a lakosság a szokásosnál nagyobb mennyiségben vásárolt kenyeret és pékárut. Mivel a város és a járás pékségeinek mintegy 90 százaléka gázt használ a kemencék fűtésére, az emberek attól tartottak, hogy problémák jelentkezhetnek az ellátásban. Volt, aki azt mondta, a szovjetkorszak óta nem látott ekkora sorokat az üzletekben. Jól fogytak ezekben az órákban a merülőforralók és főzőlapok is, hiszen gáz híján főzni sem tudtak az emberek. Ideiglenesen hiánycikk lett a gáz a töltőállomásokon, így problémát okozott a tankolás a városi autóbuszok, iránytaxik és a taxik számára, amelyeknek igen jelentős hányada gázmeghajtású.

A hatóságok tájékoztatása szerint a helyreállítási munkálatok éjjel-nappal nagy erőkkel folynak. A megsérült vezetéket sikerült gyorsan eltömíteni, a gázszolgáltatás újbóli beindítása azonban nem ilyen egyszerű. Szerdán, lapzártánkkor 26 Ungvár környéki településen tervezték beindítani a gázszolgáltatást a szakemberek, s azt ígérték, az elkövetkező 1-2 napban a járás valamennyi településén helyreáll a rend. Ungváron azonban bonyolultabb a helyzet, s mindenekelőtt a lakótelepi tömbházak gázszolgáltatásának helyreállítása húzódhat el – egyes vélemények szerint akár egy-két hétre is –, mivel a szakemberek a gázcsapok megnyitása előtt szeretnének meggyőződni arról, hogy egy-egy tömbház valamennyi lakásában biztonságosan megindulhat a szolgáltatás, amihez viszont kivétel nélkül minden lakás tulajdonosának otthon kell tartózkodnia érkezésükkor. Ez várhatóan nem megy majd egyszerűen a megyeszékhely 389 többemeletes lakóépületében.

Az ügyben vizsgálatot indított a kárpátaljai megyei ügyészség. Tájékoztatásuk szerint a büntetőtörvénykönyv 272. paragrafusa 2. részében foglaltak (a biztonsági előírások megsértése fokozottan veszélyes munkálatok végzése közben) alapján indult bűnügyi eljárás, amelynek a büntetési tétele akár nyolc évig terjedő börtönbüntetés is lehet.

szcs