Már halálos áldozat is van

Ungvár a gázrobbanás után

2011. szeptember 9., 10:00 , 556. szám

Ungváron második hete tart a gáznélküli élet a múlt hétfőn bekövetkezett nagy erejű robbanás után.

Vasárnap óta halálos áldozata is van az Ankugyinov és Ruszka utca sarkán történt szörnyű tragédiának: az orvosok minden erőfeszítése ellenére a kórházban meghalt az a felszolgálónő, akit a robbanás által megrongált égő kávézóból mentettek ki a tűzoltók súlyos, testfelületének 90 százalékára kiterjedő égési sérülésekkel. Továbbra is kórházban ápolják az eset másik két sérültjét, a kávézó vendégeit. A két férfi testfelülete 35, illetve 40 százalékban égett meg, állapotuk stabil.

Az UNIAN hírügynökség nem hivatalos információi szerint a hatóságok számára időbe telt elzárni a gázcsapokat, miután megkapták a bejelentést a vezeték sérüléséről, de a helyszínre kiérkeztek a szakszolgálatok elterelték a veszélyes zónából a forgalmat, s megkezdték az emberek evakuálását. Jártak a mentőalakulatok emberei a közeli Sheriff kávézóban is, az otttartózkodók azonban nem akartak távozni, a felszolgálónő állítólag valami olyasmit mondott, hogy nem hagyhatja el csak úgy a munkahelyét és rágyújtott. Nem sokkal később berobbant a gáz, s a kávézóban tűz ütött ki. A közelben tartózkodó tűzoltók mentették ki a bent rekedteket a lángok közül…

A tragédia helyszínének közvetlen közelében élők máig az augusztus 29. délutánján történtek hatása alatt állnak. Volt, aki papucsban szaladt ki a robbanás hallatán az utcára, hogy megtudja, mi történt, s már nem térhetett vissza otthonába. Mások viszont semmiről sem tudva még jó ideig a lakásukban maradtak, mert sem a robbanást nem hallották, sem a hatóságok emberei nem jutottak el mindjárt hozzájuk.

„Képzelhetik, hogy megijedtünk, amikor délután jöttek szólni, hogy hagyjuk el a házunkat, mert gáz van a csatornarendszerben – meséli Erika, aki a robbanás helyétől egy saroknyira lakik. – Összeszedtük a legfontosabbakat, kimentünk az utcára és vártunk. Hangszóróval felszerelt autók járták az utcákat, hogy mindenkit tájékoztassanak a veszélyről. A legszörnyűbb a várakozás, a bizonytalanság volt, mert nem tudtuk, mi történik velünk, a házunkkal a következő pillanatban, egyre azt vártuk, hogy újabb robbanás történik. Este fél tíz volt már, amikor mondták, hogy visszatérhetünk az otthonunkba. ”

A lakosság véleménye megoszlik azt illetően, miként vizsgáztak a hatóságok a vészhelyzetben. Egyesek örülnek, hogy megmenekültek az újabb robbanásoktól, mások felvetik, hogy amennyiben további robbanásokra számítottak az illetékesek, miért nem evakuálták a közelben lakókat, s miért hagyták, hogy órákon keresztül az utcán ácsorogjanak az idősek és betegek is? Az illetékesek mindenesetre eleddig szokatlan módszereket is bevetettek a válság kezelésére, például sms-ben figyelmeztették a lakosságot, hogy kapcsolják ki a gázzal üzemelő készülékeiket.

Miután a szakemberek végeztek a robbanásban megsérült gázvezeték kijavításával, a hét végére Onokóc kivételével az Ungvári járás valamennyi településén helyreállhatott a gázszolgáltatás. A megyeszékhelyen azonban távolról sem ilyen rózsás a helyzet. Bár a Zakarpatgaz dolgozói a hétvégén is szünet nélkül járták a lakótelepeket, lapzártánkkor a város fogyasztóinak kb. egyharmadánál, elsősorban a többemeletes lakóházakban, még mindig nem volt gáz.

A hivatalos tájékoztatók ezekben a napokban afféle sztahanovista jelentésekben számoltak be arról, hogy a gázszolgáltató vállalat egységeinek és a lakásfenntartó vállalat dolgozóinak együttműködése jóvoltából milyen gyors ütemben halad a munka, az érintettek körében azért nemegyszer érzékelhető volt a nyugtalanság és az ingerültség. Mivel a szakemberek meg akartak győződni róla, hogy valamennyi lakásban biztonságosan megindulhat-e a gázszolgáltatás, mielőtt kinyitották volna a gázcsapot egy-egy tömbházban, el kellett érni, hogy valamennyi lakás lakói egy időben tartózkodjanak otthon, ami nem ment egyszerűen. Miután viszont mindenkit sikerült összeterelni, az emberek néha kétségbeesve vadásztak a gázszolgáltató munkatársaira, akik hol itt, hol ott bukkantak fel, majd tűntek el. A lakosok közül többen azt nehezményezték, hogy a szolgáltató miért nem állított össze afféle gázvisszakapcsolási menetrendet, ami nagyban megkönnyítette és főleg szervezettebbé tette volna a folyamatot.

A legnagyobb gondok ott vannak – és várhatóan lesznek is még egy ideig –, ahol a lakások egy része ilyen vagy olyan okból lakatlan. „A házat, amelybe minap beköltöztünk, nemrég adták át, a lakások egy része még mindig üresen áll – meséli Zsóka, aki családját vidékre, egy Ungvárhoz közeli faluba küldte kosztolni arra az időre, amíg a megyeszékhelyen helyreáll a rend. – A gázszolgáltató emberei egyelőre felénk se néznek, ami érthető, hiszen nem lehet bejutni jó néhány lakásba. Felkészültünk arra, hogy még egy ideig nélkülöznünk kell a gázt.”

A gázhiány számos ehhez hasonló kellemetlenséget okozott a 120 ezer lakosú nagyváros lakóinak. A kenyérellátási problémákat például az első nap nehézségei után viszonylag rövid időn belül sikerült a minimálisra csökkenteni, de kiderült, hogy a város képtelen jóllakatni polgárait. Miután otthon főzni csak kevesen tudtak ezekben a napokban, az éhes tömegek némi túlzással megrohamozták a vendéglátóipari egységeket, sokan még a szokásos reggeli kávéjukat is egy közeli kávézóban fogyasztották el, hamarosan azonban be kellett látniuk, hogy az ottani árak nem az egyszerű, bérből élő emberek pénztárcájához szabottak. Amelyik étterem meg tudta oldani a főzést ezekben a napokban, nagy forgalomra számíthatott!

Az élelmesebbek már a robbanást követő napon szaladtak a piacokra vagy a szaküzletekbe, hogy rezsót, elektromos főzőlapot, vízforralót, mikrohullámú sütőt vegyenek a rendkívüli helyzet idejére. Az UNIAN által megszólaltatott ungváriak szerint a piacon az árak néhány óra alatt az egekig szöktek. Kedden, azaz a robbanás másnapján reggel egy kétkarikás villanytűzhely még mintegy 200 hrivnyába került, de estefelé már 600-at is elkértek érte, és ennyiért sem igen lehetett szerezni. Az ua-reporter.com ungvári portál beszámolója szerint a Foxtrot és Foxmart hálózatok üzleteiben augusztus 30-án 79 villanyteáskannát és 14 villanytűzhelyet adtak el, azaz a teljes készletüket! Átlagos napokon jó esetben egyet-egyet értékesítenek ezekből a készülékekből a városban.

hk