Újabb bánya létesül Kárpátalján?

Ülésezett a megyei tanács

2011. november 11., 09:00 , 565. szám

November 4-én, pénteken tartotta soros ülését Ungváron a Kárpátaljai Megyei Tanács, melynek napirendjén mintegy negyven kérdés szerepelt. A képviselők többek között olyan kérdésekben is határoztak, amelyek veszélyeztethetik Kárpátalja természeti értékeit.

A képviselői többség egyebek mellett döntött arról, hogy megadja az engedélyt a Marmaros Kft.-nek geológiai feltárásra és próbakitermelés végzésére a rahói járási Kaszómező (Koszivszka Poljana) településtől 4 kilométernyire található cink- és ólomérclelőhelyen. A kérdés megvitatása során Mikola Risko képviselő nemtetszésének adott hangot, mondván, Kárpátalja idegenforgalmi és üdülőövezet, ezért nem környezetszennyező gyárakat kellene építeni, hanem gyógyüdülőket. Vaszil Vovkanics, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Gazdasági Főosztályának megbízott vezetője válaszában kifejtette, hogy egyelőre csupán geológiai felderítési munkálatokról van szó, a Marmaros Kft. pedig ökológiai szempontból biztonságos, korszerű, nem környezetszennyező technológiákat kíván alkalmazni. Az az érv sem hatott a tanács hatalompárti többségére, hogy a lelőhely a Tisza egyik mellékfolyója, a Koszivka partjai mentén terül el, így megszavazták a munkálatok beindítására vonatkozó engedély kiadását.

A képviselőtestület döntést hozott tenyészeti vadgazdaságok létrehozásáról a Beregszászi, a Técsői, az Ungvári járásokban, gazdaságonként egyaránt 0,2 ezer hektáros területeken. A vadgazdaságok létesítésének finanszírozását a megyei költségvetés, a Környezetvédelmi Minisztérium, valamint az Állami Erdőgazdasági Vállalat fogják biztosítani.

A képviselők ugyancsak döntöttek 3077,5 hektárnyi földterület használatba adásáról az ungvári székhelyű Hubert Vadászklub számára 25 évnyi időtartamra. 2252,5 hektárnyi területet a Beregszászi Erdőgazdaság erdőterületeiből kap használatba a Hubert (képviselői információk szerint ez a terület, vagy legalábbis egy része a nagyberegi erdőben kerül kijelölésre), továbbá 825 hektárnyi mezőgazdasági rendeltetésű földterületet is kiutalnak a cégnek. Dr. Brenzovics László, a „KMKSZ”–UMP képviselője, a megyei tanács költségvetési bizottságának elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a döntést 56 „igen” szavazattal fogadta el a többség, azaz a szavazatok száma mindössze eggyel haladta meg a minimálisan szükségeset. A „KMKSZ”–UMP képviselői nemmel szavaztak a döntéshozatal során. A Kárpátaljai Megyei Tanács egyes képviselőinek kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a vadgazdálkodás mellett vajon nem kezd-e majd fakitermelésbe a Hubert Vadászklub a rábízott erdőkben, értesült lapunk.

BJ