Választójogi törvény: Erdélyi és felvidéki helyeslés

2012. január 6., 09:00 , 573. szám

Valamennyi erdélyi magyar párt vezetője és a felvidéki MKP is pozitívan értékelte, hogy a választójogi törvény módosításával az Országgyűlés szavazati jogot biztosított a határon túli magyarok számára.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónika napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy „a szavazati jog megadásának együtt kellett járnia a honosítással”. Hozzátette, az RMDSZ mindvégig a törvénynek azt a változatát támogatta, amely szerint a határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak. A szövetség nem tartotta volna szerencsésnek, ha a szavazókörzeteket kiterjesztették volna a határon túlra, ahogy azt sem, hogy a szavazati joggal bíró, nem magyarországi lakhelyű személyek egy vagy akár több képviselőt küldjenek az Országgyűlésbe. „Egy ilyen változat elfogadása megosztottságot gerjesztett volna a magyarországi és a külhoni magyarok között, másrészt meg behozta volna a magyar belpolitikát Erdélybe, ami nem kívánatos” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke a nemzetegyesítési folyamat újabb fontos és logikus lépésének nevezte, hogy a kisebbségben élő magyarok is szerepet vállalhatnak az anyaország politikai életében. Toró megemlítette, hogy a korábbi egyeztetések alkalmával már körvonalazódott egy javaslat, mely szerint a külhoni magyarok egyéni választókerületekben is voksolhattak volna saját jelöltjeikre. Úgy vélte azonban, hogy a pártlistás szavazást biztosító verziónak is lehet örülni, ez a nemzeti integráció fontos lépése. Toró kiemelte, hogy az új választójogi törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a Magyarországon élő kisebbségek képviselőt delegáljanak a parlamentbe. A politikus szerint ez a törvény közvetve az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket is segítheti.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke is jelentős lépésnek nevezte a választójogi törvény módosítását, és úgy értékelte, a jogszabály révén a nemzet immár a közjog és a közélet területén is egyesülhet.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is üdvözli a magyar Országgyűlés döntését: „Megállapítjuk, hogy Szlovákiában, ahol a határon túl élő szlovák állampolgárok már évek óta rendelkeznek szavazati joggal, pozitív tapasztalatok fűződnek az ilyen megoldáshoz. Meggyőződésünk, hogy a Szlovákiában és az Európai Unió más tagállamaiban évtizedek óta alkalmazott intézmény Magyarországon is beválik majd. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy ezen lehetőséggel egyedül mi, szlovákiai magyarok nem élhetünk, hiszen nem vehetjük fel szabadon a magyar állampolgárságot” – olvasható Berényi Józsefnek, az MKP elnökének nyilatkozatában.

A szlovákiai helyzettel kapcsolatban Berényi rámutatott, hogy „a határon túli szlovákok hivatala nemrég felvilágosító kampányba kezdett annak érdekében, hogy a külföldön élő szlovák állampolgárok minél többen vegyenek részt a jövőre esedékes előre hozott parlamenti választásokon. Visszautasítunk tehát minden olyan szlovákiai bírálatot, amely a két országban és az EU más tagállamaiban széles társadalmi támogatottsággal bíró fenti jogintézményt önző politikai számításból, kettős mércét alkalmazva próbálja befeketíteni” – szögezi le a pártelnök.

(szcsMTI/magyarszo.com)