Magyar választókörzetért folyamodik a KMKSZ

2012. január 27., 09:00 , 576. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége úgy döntött, hogy kérelemmel fordul az illetékes szervhez, Ukrajna Központi Választási Bizottságához (CVK) annak érdekében, hogy hozzanak létre Kárpátalján magyar többségű egyéni választókörzetet a következő, október végén esedékes parlamenti választásokra.

„A folyamodványhoz mellékeljük a mi elképzelésünket a létrehozandó választókörzetről – nyilatkozta lapunknak Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. – Javaslatunk értelmében a létrehozandó körzet teljes egészében magában foglalná azt a vidéket, ahol egy tömbben él a magyarság Kárpátalján, s ezt a régiót vegyes lakosságú területekkel lehetne kiegészíteni”

Ily módon a körzethez tartozó szavazók száma valamivel meghaladná a 150 ezret, akik közül több mint 90 ezer lenne a magyar, tudtuk meg a KMKSZ ungvári székházában. Mint arról korábban már beszámoltunk, a szavazásra jogosultak számából kiindulva az országban kialakítandó 225 egyéni választókörzet mindegyikéhez átlagosan mintegy 160 ezer szavazópolgár tartozhat majd. 2002-ben, amikor eleddig utoljára szavazhattunk egyéni képviselőjelöltekre, a Beregszász központú, magyar többségű körzet a maga mintegy 180 ezer szavazójával a nagyobb körzetek közé tartozott.

A folyamodvány várható hatásáról szólva Kovács Miklós kifejtette: „A döntést e kérdésben alighanem politikai szempontok is befolyásolni fogják, de ennek ellenére is fontos, hogy ahhoz a szervhez, amely hivatalosan határoz majd a választókörzetekről, eljusson a magyar igényeket megfogalmazó megkeresés. A KMKSZ az úgynevezett „magyar” választókörzet létrehozását a kárpátaljai magyarság alapvető érdekének tekinti, s ezért fel kell lépnie az ügyben”. Jellemző módon más politikai erő ebben a kérdésben mindmostanáig nem nyilvánult meg Kárpátalján – tette hozzá a KMKSZ elnöke.

hk