Egy furcsa tanácsülés

Beregszászi Járási Tanács

2012. március 2., 09:00 , 581. szám

Múlt pénteken újra összeült a Beregszászi Járási Tanács. Az ülésen a KMKSZ frakciója ismét magára maradt tiltakozásával a nagymuzsalyi aranybánya újraindításának kérdésében. A történtekről Sin Józsefet, a „KMKSZ”–UMP frakcióvezetőjét, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét kérdeztük.

– Utólag több képviselő is azt mondta, furcsára sikeredett a tanácsülés. Miért?

– Az ülés napirendjén szerepelt egyebek mellett Ihor Szviscsónak, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének beszámolója az adminisztráció elmúlt két évben végzett munkájáról. A beszámoló azonban valóban igen furcsára sikeredett, hiszen a képviselők csak közvetlenül az ülés előtt kaptak kézhez egy brossúrát az adminisztráció működéséről, amikor pedig az elnök az emelvényhez lépett, a tanácsi „hagyományokhoz” híven az őt támogató régiók párti és UMDSZ-es önkormányzati többség szükségtelennek tartotta a beszámoló megtartását. Erre Szviscso úr egyetlen mondatot sem olvasott fel a beszámolóból, s kérdéseket sem intéztek hozzá.

– Nem volna gond a járásban?

– Dehogynem! Ezt mutatja például, hogy a megyei útkezelő vállalat emelvényre lépő képviselőjéhez tucatnyi, az utak siralmas állapotát firtató kérdést intéztek a képviselők, köztük a hatalompártiak is. Felvetettük például, hogy Gut községben immár 13 éve építenek egy hidat, amely még félig sem készült el. Sajnálattal kellett hallanunk, hogy finanszírozás hiányában továbbra sem várható, hogy a híd belátható időn belül elkészül, aminthogy várhatóan útjaink állapota sem javul majd. Vas Ottó képviselőtársam a Beregszászt elkerülő autóút megépítéséről érdeklődött, hiszen jelenleg a város központján át halad a teherforgalom, beleértve a veszélyes anyagokat tartalmazó szállítmányokat is, de erre a kérdésünkre sem kaptunk kielégítő választ.

– Napirendre került-e a nagymuzsalyi aranybánya ügye?

– Igen. Mint ismeretes, az elmúlt év folyamán kétszer is megpróbáltuk napirendre vétetni a kérdést, hogy tiltakozzunk a bánya újraindítása ellen. A többi frakció azonban rendre leszavazott bennünket, mondván, „még” nincs miről beszélni. Most viszont ott tartunk, hogy „már” nincs miről beszélni, hiszen köztudott, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács tavaly december 30-án elfogadta a beregszászi járási aranylelőhelyek feltárására és kiaknázására vonatkozó hírhedt határozatait. Ezúttal, sajnos, még azt sem sikerült elérni, hogy a téma az egyéb kérdések közül önálló napirendi ponttá lépjen elő. Frakciónk jelezte, hogy a tanácsülést megelőző bizottsági ülésekre beterjesztett határozati javaslat elfogadhatatlan, hiszen a témával kapcsolatban csak szociális és ökológiai követeléseket fogalmaz meg, úgymint az aranybánya előző üzemeltetője által felhalmozott bértartozás felszámolását, a nagymuzsalyi vízvezeték- és csatornarendszer megépítését, a meddőhányók által okozott környezeti károk felszámolását stb. Ezekkel a követelésekkel mi is egyetértünk, azonban a ülésen felolvastam a KMKSZ részletesen indokolt indítványát arra vonatkozóan, hogy nekünk már a bánya újraindítása ellen is tiltakoznunk kellene, s kérni a megyei tanácsot, hogy semmisítse meg az ez ügyben hozott korábbi határozatait, amelyek a mi megkérdezésünk nélkül születtek meg. Sajnos a KMKSZ-frakció ismét magára maradt az aranybányaügyben, hiszen csak a mi képviselőink támogatták a megyei tanács határozatának megsemmisítését kérő indítványt. Sajnálatos módon a más frakciókban ülő magyar képviselők nem bizonyultak annyira lokálpatriótáknak, hogy csatlakozzanak hozzánk, megelégedtek a hatalom által megfogalmazott szociális követelésekkel. Mindenesetre nem adjuk fel a küzdelmet. A napokban ér véget az az általunk az érintett településeken indított aláírásgyűjtés, amellyel szintén az aranybányászat betiltását szeretnénk elérni. Az összegyűlt több ezer támogató aláírást továbbítani fogjuk a megyei tanácsnak.

– Korábban azt hallottuk, hogy a tanácsülésen kinevezhetik a járási újság, a Beregi Hírlap új főszerkesztőjét…

– A járási tanács elnökségének az ülést megelőző tanácskozásán harmadszor hirdették meg, hogy napirendre tűznék a főszerkesztő kinevezését, holott a témát előzőleg nem tárgyalták meg a szakbizottságok, s a jelölt kinevezését egyszer már elutasította a tanácsi többség. A KMKSZ ezúttal is kitartott az álláspontja mellett, miszerint nincs értelme főszerkesztőt kinevezni, amíg nem fogadták el a lap új alapszabályát, s nem tettünk meg mindent, hogy biztosítsuk a kiadvány elfogulatlanságát. Felvetésünkre azt a választ kaptuk, hogy semmibe vesszük a lap szerkesztőségének véleményét, amely egyöntetűen Bíró László kinevezését támogatja. A hír meglepett, hiszen Bíró Lászlóról tudni kell, hogy keze alatt a múltban olyan hírhedt kiadványok jelentek meg és tűntek el a történelem süllyesztőjében, mint a Határmenti Szociáldemokrata vagy az Ukrajnai Magyar Krónika. Végül a kérdés mégis lekerült a napirendről, miután a szerkesztőség közzétette felhívását, amelyben egyöntetűen visszavonták a Bíró László kinevezésére vonatkozó kérésüket, s főszerkesztőnek a jelenlegi megbízott főszerkesztőt, Volodimir Markitánt jelölték.

zzz