A mumpsz

2012. március 2., 09:00 , 581. szám

Óvodáskorú kisfiam tegnap belázasodott, az egyik fültöve alatt pedig jókora duzzanat alakult ki, melyet fájlalt. Milyen kórt kapott el, s mit tehetünk a felépüléséért? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy gálocsi édesapa. Kérdéseit dr. Kovács Mária gyermekorvoshoz, a Szürtei Orvosi Rendelő főorvosához továbbítottuk.

– A kisgyermek mumpszban szenved – fejti ki a szakorvos. – A mumpsz (latin kifejezéssel: Parotitis epidemica) járványos fültőmirigy-gyulladás, vírus által okozott fertőző megbetegedés, mely cseppfertőzés útján terjed. Általában egyévestől 25 éves korig jelentkezhet, de mivel a mikrobák mutálódnak, manapság a gyermekbetegségek már későbbi életszakaszokban, 35-40 éves korban is előfordulhatnak, köztük a mumpsz is. A kór lappangási ideje 12-től 30 napig, többnyire pedig három hétig tart, ezt követően az egyik fültőmirigy megduzzad, elég éles fájdalmat okoz, a testhőmérséklet pedig 37–40 Celsius-fokig emelkedhet. A fertőzés terjedése során a másik fültőmirigy is megduzzadhat, gyakran pedig az áll alatti nyálmirigy, valamint a könnymirigy is megdagadhat, s ezek a duzzanatok ugyancsak éles fájdalmat válthatnak ki. A betegség szövődményei közé tartozik, hogy ha serdülőkor után jelentkezik, férfiaknál heregyulladást idézhet elő.

– Miként kezelik a kórt?

– Fájdalom- és lázcsillapítókat írunk fel a betegek számára, akiknek napi egy-másfél liter meleg folyadékot kell meginniuk, és száraz, felmelegített sállal kell betakarniuk a duzzanatokat. Könnyebb esetekben otthon maradhatnak, de feküdjenek ágyban. Mivel fertőző betegségről van szó, szükség van az elkülönítésükre, külön szobában való elhelyezésükre, s a kór terjedésének a megakadályozása végett ne fogadjanak látogatókat. Emellett pedig gyakran szellőztessék a helyiséget, amelyikben a beteg tartózkodik. A kezelés általában egy hétig tart, s ha nincsenek komplikációk, három-négy nap elteltével már csillapodni kezd a láz, s lohadni kezdenek a duzzanatok. Amennyiben viszont nagyon magas láz lép fel, súlyos esetekben a pácienseket beutaljuk a lakóhelyük szerint illetékes járási kórházak fertőző osztályára, hogy ott gyógyítsák meg őket.

– Meg lehet előzni a kór kialakulását?

– Igen, méghozzá kötelező védőoltással. Amikor egyéves korukban kanyaró és vöröshimlő ellen vakcinázzuk a gyermekeket, a mumpsszal szembeni védőoltást is beadjuk nekik, miután pedig betöltik a hatodik életévüket, a kanyaró elleni vakcinázás megismétlésével egyidejűleg újból beadjuk nekik a mumpsz kialakulását megakadályozó szérumot.

Lajos Mihály