Balogának nem osztottak lapot

Belpolitika: Tihipko Azarov sarkában

2012. március 23., 09:00 , 584. szám

A Régiók Pártja (PR) hétvégi kongresszusa a hatalom még hatalmasabbá válását volt hivatott demonstrálni a parlamenti választásokra készülő országnak egyik szövetségese bekebelezése által.

Az Ukrajnában uralkodó állapotokat jól jelzi, hogy a kongresszusi terem színpadképéért annak a Mikola Bagrejevnek a csapata felelt, aki a BJuT soraiból állt át a kormánypárthoz, s három évvel ezelőtt még Julija Timosenko számára rendezett hasonló show-kat, emlékeztet az Ukrajinszka Pravda portál. A párton belüli erőviszonyok változását tükrözte, hogy Andrij Kljujev, a nemrég menesztett első kormányfőhelyettes, a PR egyik erős embere, aki korábban mindig Viktor Janukovics államfővel érkezett a hasonló rendezvényekre, most a többi „halandó” párttaggal együtt foglalt helyet a teremben, igaz, az első sorban.

A kongresszuson a szokásos forgatókönyvnek megfelelően felszólalt az államfő – a párt tiszteletbeli elnöke, majd következett a pártelnök-kormányfő Mikola Azarov. Ellenzéki megfigyelők egybehangzó véleménye szerint beszédíróiknak nem sikerült semmi újjal előrukkolniuk, jobbára átírták a korábbi gyűlések beszédeit. A szónokok elmondták, hogy az országban gőzerővel folynak a reformok, megszilárdult a demokrácia, s ha a paradicsom még nem is jött el a polgárok számára, legalább sikerült megakadályozni az összeomlást abban a helyzetben, amit Julija Timosenko kormányától örökölt meg a jelenlegi hatalom. Nem csoda, ha két év kormányzás után ezt az érvelést egyre többen keveslik.

Korábban azt lehetett hallani, hogy a kongresszust azért halogatták már majd egy éve, mert egyre Mikola Azarov pártelnök menesztését várták a kormányfői posztról, s ezzel együtt akár a párt éléről is. A kongresszus hangulatából úgy tűnik, jelen helyzet szerint a kormányfőcsere kérdése ideiglenesen lekerült a napirendről, így a gyűlés legfőbb eseménye a Szerhij Tihipko miniszterelnök-helyettes vezette Erős Ukrajna párt hivatalos beolvadása lett a Régiók Pártjába. Tihipko beszédében a helyzethez illően az együttműködés és az együttgondolkodás fontosságát hangsúlyozta, miután Azarov kezéből átvehette az új párttagsági könyvecskéjét. Amint a korrespondent.net beszámolt róla, a kongresszuson a két politikus aláírta a Régiók Pártja és az Erős Ukrajna összeolvadását kimondó határozatot, majd Tihipkót a PR elnökének helyettesévé s a párt politikai tanácsának tagjává választották.

Hogy az Erős Ukrajna az egyesülés eredményeként egyik pillanatról a másikra letűnt az ukrán politika színpadáról, az a jelek szerint legfeljebb a párt szavazóit döbbentette meg. A politológusokat és az újságírókat inkább az érdekli, hogy mit nyerhet ezzel Tihipko az elnökhelyettesi tisztségen túl. Egyes vélemények szerint az egyesüléssel Azarov kormányfőnek most már egyértelműen vetélytársává vált a helyettese, aki nem is igen leplezi az ambícióit. A kongresszus utáni sajtótájékoztatón Tihipko nem tagadta, hogy a pártelnöki székre is pályázik, bár elütve a kérdés élét, hozzátette: minden párttagnak esélye kell, hogy legyen elérni ezt a tisztséget. Vannak azonban, akik a két párt összeolvadása kapcsán nem egyesülésről, hanem inkább elnyelésről beszélnek, úgy valahogy, ahogyan a nagy hal nyeli el a kicsit.

Az újságírói találgatások szintjén felmerült, hogy a régiós politikusként újonc Tihipko irányíthatja majd új pártja kampányát az októberi parlamenti választásokon, de az elemzők ezt nem tartják valószínűnek. Rámutatnak: lehetséges ugyan, hogy a kormányfőhelyettes lesz a kampány frontembere a nyilvánosság előtt, ez a szerep azonban nem tévesztendő össze a tényleges kampányfőnökével, akinek döntési joga van fontos kérdésekben.

Az Ukrajinszka Pravda információi szerint Tihipko mögött a Szerhij Levocskinnak, az elnöki adminisztráció vezetőjének nevével fémjelzett párton belüli csoportosulás állhat. Ennek a csoportnak a számlájára írják többek között, hogy Andrij Kljujev kegyvesztett lett. A portál szerint Levocskinék a cél érdekében, hogy tudniillik saját emberüket juttassák a miniszterelnöki székbe, még abba is beleegyeztek, hogy a választásokig Azarov maradjon a kormányfő, s csak azután cserélnék le Tihipkóra a „kiöregedett reformátort”. A probléma csak az, hogy a hírek szerint jelenleg még kevesebben támogatják ezt az elképzelést, mint ahányan nem szeretnék, hogy ismét megerősödjön a „gázlobbi” Janukovics környezetében.

Korábban sok szó esett a sajtóban arról, hogy Viktor Baloga, a rendkívüli helyzetek minisztériumának kárpátaljai tárcavezetője és pártja, az Egységes Közép (JeC) is „csatlakozhat” a hét végi kongresszuson a hatalompárthoz, ám „adoptálásuk” végül is elmaradt. A PR-nél nem is tagadják, hogy tárgyalásokat folytatnak a JeC-cel, cáfolták viszont a segodnya.ua-nak azt az értesülését, miszerint Tihipko ellenezte a Régiók Pártja és a JeC egyesülését, sőt az utóbbi kívül maradását a saját belépésének feltételéül szabta volna. (A kormánypártinak tartott portál szerint Baloga pártja csatlakozásáért cserébe néhány egyéni parlamenti képviselői helyet kért a kárpátaljai körzetekben, és saját emberének járt volna a megyei kormányzó posztja is.) Volodimir Ribak, a PR alelnöke szerint mintegy 50 párt vezetőivel folytatnak jelenleg tárgyalásokat a választási együttműködésről, s nem zárta ki, hogy pártja következő közgyűlésén, amelyet várhatóan három hónappal a választások előtt hívnak majd össze, további politikai erők csatlakozására kerülhet sor.

A JeC meghiúsult beolvasztása többféleképpen magyarázható, abban azonban mindenki egyetérteni látszik, hogy a történtek Baloga hatalmi pozícióinak meggyengülését eredményezhetik, s kiélezhetik a választási küzdelmet Kárpátalján, ahol a rendkívüli helyzetek minisztériuma tárcavezetőjének pozíciói igen erősek.

hk