A kóbor kutyák pedig tovább szaporodnak

Gajdos mossa kezeit

2012. május 4., 10:00 , 590. szám

Képviselői kérdést intézett Beregszász járási jogú város polgármesteréhez Horkay Sámuel, a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt önkormányzati frakciójának vezetője még márciusban annak kapcsán, hogy veszett kutya harapott meg gyanútlan polgárokat a városban. A KMKSZ-es képviselő egyebek mellett arra kért választ levelében, hogy hányan váltak veszett kutyák támadásának áldozatává, hányan szenvedtek el nyolc napon túl gyógyuló sérülést ezek következtében, milyen intézkedéseket foganatosított a polgármesteri hivatal ez ügyben, illetve miért engedte, hogy ilyesmi történhessen. „Nevezze meg azt a személyt, aki felelős a kóbor kutyák elszaporodásáért!” – zárta sorait Horkay Sámuel.

A Gajdos István polgármester által aláírt válaszlevélből kitűnik, hogy február 29-én egy „ismeretlen (farkas)kutya”, melyről később kiderült, hogy veszett, kilenc személyt harapott meg, közülük egyet nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállítottak kórházba. A polgármester a felelősséget a történtekért a belügyi hatóságokra hárítja, mondván, a törvények értelmében azok felügyelik a vonatkozó állattartási jogszabályok betartását, s foganatosítanak intézkedéseket megsértésük esetén. „A Beregszászi Városi Tanács nem visel felelősséget az olyan állatokért, többek között kutyákért, amelyeknek tulajdonosuk van” – szögezi le a levél.

Gajdos a továbbiakban ismerteti a városi tanács részéről a történtek után a veszettség terjedésének megakadályozására foganatosított intézkedéseket, majd zárásként kifejti: „Mivel az emberektől eltérően az állatok, ezen belül a kutyák sem folytatnak tudatos nemi életet, ezért a Beregszászi Városi Tanácsnak nem áll módjában a kóbor kutyák elterjedéséért felelős személyeket megnevezni”.

A KMKSZ-nél ugyanakkor úgy vélik, hogy a városvezetés feladata nem a kutyák nemi életének tudatosságát vizsgálni – bár a település utcáin erre sajnos bőven nyílhat alkalmuk a polgármesteri hivatal munkatársainak. Rámutatnak: elvárható volna viszont hatékony intézkedések foganatosítása, vagy – még hatáskör esetleges hiányában is – legalább a szorgalmazásuk annak érdekében, hogy a gazdátlan állatok ne kóboroljanak falkástul a település utcáin. Erre vonatkozóan azonban semmit sem tudhatunk meg a polgármester leveléből – mutatnak rá a KMKSZ – UMP városi tanácsi frakciójánál. Tekintettel azoknak az ártatlan polgároknak a szenvedéseire, akiket veszett kutya harapott meg, nem tűnik helyénvalónak az irónia sem, amit a polgármester a város első embereként levelében megenged magának – jegyzi meg Horkay Sámuel frakcióvezető. Ha politikusként nem is, keresztényként több együttérzést vártunk tőle – teszi hozzá.

zzz