Konkrét megegyezések nélkül ért véget az MKP és a Most–Híd közötti egyeztetés

2012. június 8., 10:00 , 595. szám

Bár a Magyar Koalíció Pártja a szlovákiai magyarság megmaradását célzó céljai, valamint a Most–Híd a megyei választásokon való együttműködést célzó törekvései is terítékre kerültek a két párt között múlt szerdán Pozsonyban zajlott szakmai egyeztetés során, konkrét megegyezések mégsem születtek.

Berényi József, az MKP elnöke a találkozót követően az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a tárgyalás során a Most–Híd képviselői nyilvánvalóvá tették, az MKP-val folytatott tárgyalásokkal azt szeretnék elérni, hogy szélesebb mandátumot kapjanak a Fico-kormánnyal folytatott tárgyalásaikhoz. „Amennyiben ők tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal és erre szélesebb mandátumot akarnak szerezni, akkor ezt szélesebb terepre kell vinni, vagyis meg kell hívni a civil szervezeteket is” – emelte ki Berényi József. Hozzátette: ebben a kérdésben – vagyis hogy a Most–Híd miről akar tárgyalni a kormánnyal – nem kívánnak kétoldalú egyeztetést folytatni, ellenben amennyiben a Most–Híd széles körben, a civil szervezetek bevonásával akar egyeztetni arról, hogy: „hogyan tovább a Fico-kormányzat alatt” –, akkor ezen az egyeztetésen szívesen részt vesz az MKP is.

A szakmai találkozót követően Bugár Béla, a Most–Híd elnöke elutasította az MKP-nak azt a felvetését, hogy az egyeztetésbe a civil szervezeteket is be kellene vonni. Bugár szerint a szélesebb körű egyeztetés nem lenne célravezető.

A mostani találkozó előzménye az volt, hogy az MKP április 21-én a párt országos tanácsának legutóbbi ülésén összefogást sürgető felkéréssel fordult a szlovákiai magyar társadalmi és politikai szervezetekhez. Ennek kapcsán egy 9 pontos nyilatkozatot fogalmazott meg az összefogás elveiről és céljairól.

(MTI/Kárpátalja)