Szarvasmarhák fémdarabok által okozott traumatikus gyomor- és szívburokgyulladása

2012. június 15., 10:00 , 596. szám

A tehenem egy ideje a hasához próbál nyúlni a hátsó lábaival, s mivel úgy gondoltam, fájhat a hasa, az öklömmel egy kicsit megnyomtam a hasát, mire az állat ellenkező mozdulatokat tett, s láttam rajta, hogy fájdalmat érez. Mi lehet a baja? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy benei gazda. Kérdésével és a kapcsolódó kérdésekkel Cseh Lászlót, a Beregszászi Járási Állategészségügyi Központ állatorvosát kerestük meg.

– Valószínű valamilyen kisebb fémdarab kerülhetett a szarvasmarha emésztőrendszerébe – magyarázza az állatgyógyász. – A jószágok ugyanis legelés közben szegeket, drótdarabkákat és egyéb fémdarabokat is lenyelhetnek, melyek bekerülhetnek a bendőbe, majd a gyomor többi részébe, ahol a gyomor összehúzódása következtében átfúrják a gyomorfalat, ami kisebb hőemelkedést válthat ki, sőt a szívburkot is elérhetik, megsértve azt. Ez a káros folyamat lassú lefolyású, 3-10 hónapig is elhúzódik, és súlyos veszélyekkel is járhat. Eleinte étvágytalanságot okoz, fájni kezd az állat gyomra, a nevezett szerv mozgása gyengébbé válik, sőt le is állhat. A hastájéknál is fájdalmak lépnek fel, ezért a beteg szarvasmarha a hátsó lábaival megpróbálja megérinteni fájó hasát, s ha a gazda az öklével – alulról felfelé – finoman nyomni kezdi a hasat, akkor a jószág ellenáll, látszik rajta, hogy nagy fájdalmat érez, s akár össze is rogyhat. Később a fájdalmak alábbhagyhatnak, kisebb mértékben a betegek étvágya is javulni, majd hullámzani kezd: hol erősebbé, hol ismét gyengébbé válik. Ha viszont a fémdarab a szervezet „motorjához” kerül, s megsérti a szívburkot, a gazda észreveheti, hogy az állat állás közben igyekszik széttartani a lábait, nehézkesen mozog, haladás közben lemarad a többi jószágtól, mivel már nem képes lépést tartani velük, nehezen kezd lélegezni, a sérülés szövődményeként pedig szívburokgyulladás alakulhat ki. Ebben az esetben a beteg már folyamatosan étvágytalan, fáradékony, a tejtermelése pedig – mivel egyre kevesebb táplálékot vesz magához – elmarad.

– Meg lehet-e gyógyítani a beteg szarvasmarhát, s elkerülhetjük-e a kór kialakulását?

– A betegséget könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Profilaktikai célból dugjunk a szarvasmarha torkába egy kis méretű, speciális mágnesgyűrűt, melyet az állat önkéntelenül lenyel, egész életében a bendőjében marad, magához vonzza a legelés közben esetleg a bendőbe került vasdarabokat, s megakadályozza, hogy azok bekerüljenek a gyomor többi részébe. A fémdarabok ugyan a bendőben maradnak, de ott nem okoznak károkat, a problémák csak akkor jelentkeznek, ha továbbkerülnek a gyomor többi részébe, illetve a szívburokba. Legeltetés közben pedig a csordásoknak szét kell nézniük a mezőn, nincsenek-e a fű között szétszórt fémdarabok, szegek. A kezelés során meg is lehetne műteni az állatot, de egész Kárpátalján nincs olyan berendezés, mellyel meg lehetne állapítani a fémdarab pontos helyét, így megyénkben nem keríthetünk sort ezek kioperálására. Ehelyett mágneses szondát nyeletünk le a beteg jószággal, egy-két nap múlva pedig kihúzzuk, a rátapadt szegekkel, vasdarabkákkal együtt. Ha viszont ezek már átfúrták a gyomorfalat, vagy bejutottak a szívburokba, akkor már a szonda sem segíthet. A kemény vasnál puhább fémekből (rézből, alumíniumból) készült fémeszközök darabjai is problémákat okozhatnak, ezeket viszont a mágnesszondával – természetszerűleg – nem tudjuk kihúzni a szarvasmarhák szervezetéből. Amennyiben pedig nem tudunk segíteni a betegen, kényszervágást ajánlunk a gazdáknak. A levágott állatok húsa nyugodtan elfogyasztható.

Lajos Mihály