A tehenek tőgygyulladása

2012. július 6., 10:00 , 599. szám

Az egyik tehenem tőgye pár napja duzzadt, s amikor megtapogattam, éreztem, hogy forró, amellett felfigyeltem rá, hogy fáj az állatnak, ha hozzányúlok. Milyen betegség támadta meg a jószágomat, és miként gyógyítható meg? – érdeklődött telefonon szerkesztőségünknél egy verbőci gazda. Kérdéseivel Lajos Ferenc salánki állatorvoshoz fordultunk.

– A tehénnek tőgygyulladása van – fejti ki az állatgyógyász. – Ez egy olyan komplex megbetegedés, mely minden állományban előfordul. A betegség során kórokozók hatolnak be a bimbócsatornán, és elárasztják a tőgy szövetét. Az így létrejött gyulladás miatt megváltozik a tőgyszövet, valamint az általa termelt tej fizikai, kémiai és mikrobiológiai állapota. A tőgygyulladás (masztitisz) két típusát ismerjük: a klinikait és a szubklinikait. A szubklinikai masztitisz során látszólag a tőgyszövet és a kifejt tej is normálisnak tűnik. Ez a fajta tőgygyulladás sokkal (20-40-szer) gyakoribb, mint a klinikai. Hosszú lefolyású, nehéz diagnosztizálni. Ilyen esetekben növekszik a szomatikus sejtszám (többnyire Staphylococcus aureus-fertőzöttség miatt). A tejtermelés kb. tíz százalékkal csökken, csökken a tej minősége is a tej fehérjetartalmának csökkenése miatt, csökken a tej eltarthatósága, és növekszik a savassága. A klinikai masztitisz esetében a gyulladás szemmel látható. Ilyenkor a tőgy duzzadt, forró és érzékeny. A tejben pelyhek, zavarosodás és csapadékok jelennek meg. A tehén a fájdalom miatt nehezen mozog, lázas, étvágytalan. Ilyenkor a felszabaduló baktériumtoxinok (méreganyagok) miatt elhullás is lehetséges. Az ún. nyári masztitisz kórokozója az Arcanobacterium (Corynebacterium) pyogenes, mely baktériumot legyek vihetik át a fertőzött állatokról az egészségesekre. Ezenkívül a kólibaktérium is okozhat tőgygyulladást. Betegség esetén a fertőzött tőgynegyed duzzadt. Az állat étvágytalan, a testhőmérséklete megemelkedik, és krémes állagú, büdös tej folyik ki fejéskor a tőgyből. A tőgygyulladásos tehén állandó fertőzési forrás a többi tehén számára. Fontos, hogy minden, masztitiszban szenvedő tehenet kezeltessenek, ellés előtt és után fertőtlenítsék a tőgybimbókat, s a megfelelő higiéniai feltételek biztosításával küszöböljék ki a környezeti patogének okozta fertőződést.

– Az állatorvosok miként kezelik a beteg jószágot?

– Antibiotikumokat juttatunk az izomba és a beteg tőgynegyedbe. Mielőtt gyógyszert juttatnánk a megbetegedett tőgynegyedbe, alaposan ki kell fejni a tejet. Ha ezt akadályozzák a beteg részben lévő pelyhek, akkor ezek feloldására fiziológiai oldatot használhatunk. Az antibiotikumok közül jó hatást fejtenek ki a penicillinszármazékok: az Amokszicillin (1 ml/10 testtömegkilogramm, kétnaponként), a Diplocillin LA (1ml/25 testtömegkilogramm, egyszeri alkalmazással), a Kobaktan LC 2,5 százalékos (2 ml/50 testtömegkilogramm, háromszori alkalmazással, 12 órai intervallumokkal), a nem penicillinszármazékok közül az Advocin 180 injekció (1 ml/30 testtömegkilogramm) egyszeri adagban, subcutan (bőr alá juttatva) vagy intravénásan, ha coli masztittal van dolgunk. A tőgybe juttatva jó hatást fejtenek ki a masztileksz, brovomaszt, masztizán készítmények. S alkalmazhatunk kenőcsöket is, mint pl. a De long, vagy akár kámfortartalmúakat.

Lajos Ferenc
salánki állatorvos