Eltérően vélekednek a romániai magyar pártok Basescu leváltásáról

2012. július 20., 10:00 , 601. szám

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt kéri, ki-ki a lelkiismerete szerint szavazzon a Traian Basescu államfő leváltására irányuló július 29-i népszavazáson, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint el kell utasítani a demokrácia megcsúfolását, s a Magyar Polgári Párt (MPP) is afelé hajlik, hogy elutasítsa az államfő leváltását.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, meglátása szerint az erdélyi magyar közösséget megosztja Traian Basescu személye. A felfüggesztett államfőnek hívei is, ellenségei is vannak a közösségben, s mindenkinek nagyon pontosan kialakított véleménye van a leváltásról.

„Úgy gondoljuk, hogy az erdélyi magyar emberek képesek racionálisan dönteni ebben a kérdésben, ezért mindenkit arra biztatunk, hogy a lelkiismerete szerint szavazzon a népszavazáson. Mi nem fogunk senki mellett és senki ellen kampányolni” – összegezte az RMDSZ elnöke.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélekedett, nem a román pártok belügye, hanem valamennyi romániai polgár ügye, hogy mi történik az országban. Szerinte becsületes ember csakis a balliberális hatalom jogállamiság elleni támadássorozatával szemben foglalhat állást. „Nem valamely politikai erő ellen vagy mellett kell kiállni, hanem a megengedhetetlen praktikákat kell elutasítani” – jelentette ki az EMNP elnöke.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az államfő tervezett leváltásának a módszerét kifogásolta. Szerinte a leváltás irányába tett lépések „a jogállamiság megkérdőjelezését és a demokratikus berendezkedés megingását” jelentik. „Féltem az erdélyi magyar nemzeti közösséget, ha egy ilyen Romániában kell megélnünk a hétköznapjainkat” – jelentette ki Szász Jenő.

Szász szerint a nemzeti közösség törekvései szempontjából ideális államfő nincs, és úgy látszik, hogy „rosszabb jön, mint aki elmegy”. Így hát a „kisebbik rossz elve” is arra inti őket, hogy ne támogassák az államfő leváltását.

(MTI/Kárpátalja)