Irka-tábor a főiskolán

2012. július 27., 10:00 , 602. szám

Augusztus 23–27. között ismét megrendezésre került Beregszászban az Anyanyelvi Irka Tábor. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség táborának, mely a Bethlen Gábor Alap támogatásával és Punykó Mária szervezésével jött létre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiuma adott otthont.

Az idei Irka-táborról Gergely Évát, a Nagymuzsalyi Középiskola tanítónőjét kérdeztem, aki immár 10 esztendeje állandó résztvevője a tábornak.

– Ebben az évben 55 gyerek érkezett hozzánk. Velük 3 nevelő: Jószay Viktória, a Nagymuzsalyi Középiskola magyartanárnője, Szokolova Mitro Henrietta, a Szolyvai 10. Sz. Oktatói-Nevelői Intézmény tanítónője, illetve jómagam foglalkozunk, ezenkívül 7 főiskolás diák is segítségünkre van a munkában. A táborozók idén Tiszakeresztúr, Bátyú, Csepe, Újbátyú, Kisbakos, Kőrösmező, Gyertyánliget, Ungvár, Munkács, Szolyva, Nagymuzsaly településekről érkeztek hozzánk, tehát részben magyar, részben pedig olyan településekről, ahol az ukrán lakosságba való beolvadásnak köszönhetően mondhatjuk úgy, hogy kihalófélben van a magyar nyelv, s tulajdonképpen már csak a nagyszülők beszélik azt tökéletesen.

A tábor fő célja tehát minden évben anyanyelvünk ápolása. Ezt idén is különböző foglalkozások keretén belül valósítottuk meg. Naponta voltak énekfoglalkozások, melyen Fring Erzsébettel, a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola ének-zene tanárnőjével, a tábor zenenevelőjével népdalokat, illetve ezekkel egybekötve népi játékokat tanulnak a gyerekek. Kézműves foglalkozásaink is vannak. Különböző papírmegmunkálási technikákkal készítünk a gyerekek számára is érdekes dolgokat, s közben igyekszünk a lehető legtöbb szót megtanítani azoknak, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon alacsony szinten értik és beszélik a magyar nyelvet. A nap színesebbé tétele érdekében különböző játékokkal és mesefilm-vetítéssel kedveskedünk a gyerekeknek, szerdán szabadtéri hangversenyen vettünk részt, a csapatoknak el kellett készíteniük bemutatkozó plakátjukat, volt Ki mit tud?, a tábor utólsó estéjére pedig táncházat szervezünk.

– II. évfolyamos tanítói szakos hallgatója voltam az akkori Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának – mesélte Szokolova Mitro Henrietta –, amikor nyári gyakorlatként az Irka-táborban töltöttem egy hetet. Nagyon megtetszett nekem, mivel a sok érdekes program mellett lehetőséget adott a szórványban élő és tanuló gyerekeknek magyar nyelvi tudásuk bővítésére, miközben a magyar gyerekek is megtanulhattak néhány ukrán kifejezést a szórványban élőktől. Ez a tábor erősített meg engem véglegesen abban, hogy jó szakmát választottam. Ez idestova 12 évvel ezelőtt történt, idén pedig már gyakorló pedagógusként jöttem vissza tizenegy 10–13 év közötti szolyvai gyerekkel együtt. Ők már viszonylag jól értik és beszélik a magyar nyelvet, s nagyon nagy segítség számukra ez a tábor, mivel játékos formában, változatos foglalkozások alkalmával ismerhetik meg múltjukat, gyökereiket, miközben sok verset, mondókát, népdalt megtanulnak. Ez pedig iskolai tanulmányaik szempontjából is fontos.

Pedagógusként jómagamnak is fontos és hasznos ez a tábor. Alsós tanítónőként ugyanis azt tapasztaltam, hogy bár a 4. osztály végére viszonylag jól megtanulják a magyar nyelvet a gyerekek, egymással sajnos mégis inkább ukránul beszélnek. Ezért a pedagógus megbízható tudására és állandó munkájára van szükség, hogy ne csak az órákon, hanem órán kívül is a magyar nyelvet használják.

Az idei Irka-tábor július 28-án zárul. Reméljük, idén is sikerült a lehető legtöbb gyerekkel megérttetni és megszerettetni anyanyelvünket, örökségünket.

Espán Margaréta