35 hely államilag finanszírozott

A Nyíregyházi Főiskola közgazdász szaka Beregszászban

2012. augusztus 3., 10:00 , 603. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) bázisán ez év szeptemberétől ismételten gazdálkodási és menedzsment (közgazdász) szakot indít a Nyíregyházi Főiskola (NYF). Ennek kapcsán július 31-én a képzésről, illetve a jelentkezés felté­teleiről tartottak részletes tájékoztatást a NYF munkatársai.

Dr. Galó Miklós főosztályvezető, a beregszászi képzés szakfelelőse örömének adott hangot, hogy szeptemberben immár tizenkettedik alkalommal indíthatnak közgazdászképzést Beregszászban. A szak oktatása kizárólag magyar nyelven, a Nyíregyházi Főiskola oktatóinak bevonásával történik, melynek költségeit a magyar állam viseli. Az anyaországi helyzet kapcsán megemlítette, hogy a korábbi évektől eltérően ebben az évben jelentősen csökkentették az államilag finanszírozott helyek számát. Beregszászban az idei csoport indításakor 35 államilag finanszírozott hely van. A képzés 7 féléves (3,5 éves), az oktatás pénteki és szombati napokon történik. A tanév terminusa kapcsán megemlítette, hogy ebből hat elméleti és egy gyakorlati félév, melynek során a gyakorlati időszakban a hallgatóknak különböző, a képzést érintő munkahelyeken kell praktizálniuk. Galó Miklós elmondta még, hogy a képzés végeztével az Európai Unióban elfogadott, magyar és angol nyelven kiállított diplomát kapnak a hallgatók, mely nagyobb esélyt kínál számukra a munkaerőpiacon történő érvényesüléshez.

Csizmadia Valéria képzési igazgató a felvételi eljárásról tartott tájékoztatót. Elmondta, hogy a térítésmentesen tanuló 35 diák mellett 25 költségtérítéses hely van még, vagyis összesen 60 diákkal tervezik indítani szeptemberben a közgazdász szakot. A költségtérítés mértéke félévente 90 ezer forint.

A felvétel alapvető követelménye, hogy a jelentkező a sikeres érettségi vizsgákat igazoló bizonyítvánnyal rendelkezzen, ahogy az is, hogy ezen vizsgák között a matematika, az ukrán történelem vagy valamely idegen nyelv szerepeljen (a felsorolt vizsgák közül kettővel rendelkeznie kell a jelentkezőnek).

Csizmadia Valéria ismertette az anyaországban elfogadott felvételi követelményrendszert, melynek egyik sarkalatos pontja a felvételi ponthatár. A felvételi pontszám kiszámításához a két középfokú érettségi vizsgatantárgy osztályozását veszik alapul. Ezeket átszámítják magyarországi pontértékekre, megduplázzák, majd összeadják az értékeket. Amennyiben valakinek emelt szintű érettségije vagy nyelvvizsgája van, ez esetben többletpontokat kaphat.

Magyarországon a tavalyi évhez képest 40 ponttal emelkedett a felvételi ponthatár, vagyis a minimális pontszám 240. Ennél alacsonyabb pontszámmal, sajnos, senkit sem tudnak felvenni a Nyíregyházi Főiskola közgazdászképzésére.

Dr. Kvancz József, a NYF Gazdasági és Társadalomtudományi Karának dékánja elmondta, hogy amennyiben a hallottak elnyerték a jelenlévők tetszését, és valaki a későbbiekben szeretne jelentkezni, az augusztus 22-én 9.00 órára ugyanide (a Rákóczi-főiskolára) jöjjön majd. Ekkor kerül sor a jelentkezési lapok kitöltésére is, melyhez a Nyíregyházi Főiskola munkatársai segítséget nyújtanak. A jelentkezők e napon hozzanak magukkal tollat, valamint az érettségi és a nyelvvizsga-bizonyítvány eredeti példányát, másolatát és hiteles fordítását, valamint a felvételi eljárás díjszabásaként megszabott ötezer forintot. Kvancz József egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy információszerzés céljából az érdeklődők böngészhetik a www.nyf.hu/gtk honlapot (ez a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Karának online oldala), és amennyiben kérdésük van, azt feltehetik a gtfk@nyf.hu e-mail címen.

F.Zs.