Jogosan háborodtak fel a Magyarországon felvételizők szülei

Csak az ukrán iskola ér 40 pontot?

2012. augusztus 3., 10:00 , 603. szám

Virág László, a KMKSZ Tiszapéterfalvai Alapszervezetének elnöke jelezte elsőként a felmerült problémát, majd a magyarországi egyetemekre és főiskolákra felvételiző ukrán állampolgárságú, kárpátaljai magyar diákok és szüleik közül is többen megkeresték a Kárpátalja hetilapot azzal, hogy méltánytalanság érte őket az idei magyarországi felvételi során. Ugyanis szerintük az ukrán nyelven tett érettségit Magyarországon el kellene ismerni C típusú felsőfokú nyelvvizsgaként, ami a felvételi vizsgán plusz 40 pontot jelentett volna. Ezt például a Debreceni Egyetemen korábban több érintett megkapta, majd egyesektől elvették, míg másoktól nem.

Utánanéztem a jogi szabályozásnak, kiderült, hogy ez csak ukrán tannyelvű kárpátaljai iskolák végzőseinek jár automatikusan. Csakhogy az említett jogszabály életbelépése óta, pontosan 2008-tól Ukrajnában gyökeresen megváltozott a helyzet. A központi érettségi rendszer bevezetését és a független vizsgaközpontok felállítását követően egyenlő feltételek között kell ukrán nyelvből és irodalomból vizsgázniuk mind a magyar tannyelvű, mind az ukrán tannyelvű középiskolák és gimnáziumok végzőseinek. A gyerekek azt gondolták, hogy az azonos nyelven és azonos feltételek mellett tett érettségi vizsga miatt mindannyian megkaphatják majd az említett 40 pontot. Ugyanis, van olyan magyar gimnáziumot végzett beregszászi fiatal, aki ukrán nyelven jobb érettségit tett, mint ukrán gimnáziumba járt barátja, ennek ellenére csak a barát kapta meg a pluszpontokat. Mások arról számoltak be, hogy nagy a kavarodás, hisz csak azoknak a magyar iskoláknak a végzőseitől vették el a pluszpontokat, amelyek nevéből egyértelműen kiderül, hogy az magyar tannyelvű intézmény.

Kérdéseinkkel közvetlenül az illetékeshez, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságához fordultunk, ahonnan a következő választ kaptuk ebben az ügyben:

„A Magyar Kormány tisztában van az Önök által felvetett problémákkal, s méltánytalannak tartja azt a gyakorlatot, amely a magyarországi továbbtanulás szempontjából hátrányos helyzetbe hozza a magyar tannyelvű középiskolában végzetteket, és határozott szándékunk, hogy változtassunk az eljáráson. Elkészültek azok a jogi módosítások, amelyek lehetővé teszik, hogy azok a diákok, akik magyar nyelvű középiskolában végeztek, s akik sikeresen leérettségiztek az államnyelvből, ezt középfokú nyelvvizsgaként tudják elfogadtatni Magyarországon, tehát a felvételi eljárás során is többletpontokat kaphassanak. A módosítások elfogadásához hosszas tárcaközi egyeztetésekre volt szükség, elképzeléseink szerint azonban hamarosan a Kormány elé kerülhet a tervezet, és reményeink szerint 2013 januárjától, a keresztféléves felvételi eljárásban már érvényesülhet az új szabályozás.”

Badó Zsolt