A magyar összefogás szükségességét hangsúlyozták

23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem

2012. augusztus 3., 10:00 , 603. szám

A magyar összefogás szükségességéről beszéltek a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői múlt pénteken, a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fősátrában rendezett nemzetpolitikai kerekasztalon.

A moderátor szerepét ellátó Répás Zsuzsa, nemzetpolitikáért felelős államtitkár-helyettes bevezetőjében rámutatott: ritkán fordul elő, hogy a környező országokban egy éven belül választásokat rendezzenek. Ezért a külhoni magyar vezetők Tusványoson immár hagyománnyá vált tanácskozása idén az adott országban lezajlott, vagy küszöbön álló választásokra összpontosított.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke beszámolt arról, hogy az idei ukrajnai parlamenti választásokon nem lesz olyan választókerület, amelyben többségben lenne a magyarság. Elmondta, ilyen körülmények között nagyon nehéz meggyőzni a választókat, hogy a minimális esélyekkel induló magyar jelöltre szavazzanak. Brenzovics szerint mégis fel kell venni a küzdelmet, mert – a később esetleg javuló magyar érdekérvényesítési lehetőségek megőrzése érdekében – meg kell állítani azt a tendenciát, hogy a magyar választók elkezdtek többségi jelöltekre szavazni.

Ugyancsak a többségi jelöltekre való „átszavazás” jelenségére panaszkodott Tusványoson Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Kifejtette, az MKP-t kedvezőtlenül érintette a választások előrehozása: kevésen múlt, de az MKP-nak nem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Berényi a legnagyobb veszélynek a magyar közösség drámai megfogyatkozását nevezte: az utóbbi tíz évben 60 ezerrel, az utóbbi húsz évben pedig 110 ezerrel fogyott a magyar közösség Szlovákiában. Ezt szerinte csak az autonómiaigény egységes felvállalása, a kisebbségi önkormányzatok létrehozása állíthatja meg.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arról számolt be, hogy a Vajdaságban sikerült megfékezni az átszavazási tendenciát, és a közelmúltban lezajlott választásokon egy széles körű összefogással, 500 civil szervezettel és a történelmi magyar pártok támogatásával sikerült erős országos és regionális politikai képviselethez juttatni a magyarságot. Mint mondta, 16 év után ismét van önálló magyar frakció a belgrádi törvényhozásban.

Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke szerint a romániai önkormányzati választások bebizonyították, hogy az erdélyi magyarság nem akar megosztást, ezért szavazott csaknem 90 százalékban a szövetség jelöltjeire. Hangsúlyozta: az erdélyi magyarok több mint húsz éve tudják, hogy van egy olyan szervezet, amely képes megvédeni őket. Ahhoz, hogy ez az erő megmaradjon, összefogásra van szükség – tette hozzá.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke elismerte, hogy az önkormányzati választásokat az RMDSZ nyerte, de szerinte egy kisebbségi szervezettől elvárható, hogy a kisebbségi véleményt se söpörje le az asztalról. Rámutatott, az új párt megjelenése százezer embert hozott vissza a magyar közéletbe, még ha ezek kétharmada a RMDSZ-re is adta voksát.

Kifejtette: választások idején sem jó, ha a pártszempontok felülírják a nemzetpolitikai szempontokat, de utána négy év építkezésnek kell következnie, és ebben olyan kulcsszavak a meghatározóak, mint az összefogás, konszenzus, szolidaritás, egyeztetés. Az EMNP elnöke felhívással fordult az RMDSZ-hez, hogy az őszi parlamenti választások előtt leheljenek életet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba (EMEF), amely a nemzetpolitikai célok érdekében történő magyar összefogáshoz biztosíthat keretet.

A közönség soraiban ülő Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzászólásában a „hatalomvakságtól” óvta az RMDSZ-t, és aggodalmát fejezte ki, a magyarság nemzeti érdekeit veszélyezteti a „balkáni típusú” politizálás. Tőkés is úgy vélekedett, csak az EMEF keretében való együttműködés lehet a járható út Erdélyben a magyar nemzetpolitikai célok megvalósulása felé.

Az MTI tájékoztatása szerint Orbán Viktor péntek este Tusnádfürdőn egyeztetett a határon túli magyar szervezetek vezetőivel a kormányzás eddig eltelt időszakának nemzetpolitikai eredményeiről és a következő két év tennivalóiról. A tanácskozáson részt vett a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke.

(MTI/hk)