Gyermekhét Badalóban

2012. augusztus 17., 10:00 , 605. szám

A mögöttünk maradt héten vakációs gyermekhetet rendeztek Badalóban. A helyi parókián hétfőtől péntekig közel 100 gyermek számára tartottak korcsoportok szerinti kézműves-foglalkozásokat, ezenkívül rajz-, ének- és meseíróverseny szerepelt az egész napos programban.

Reggelenként áhítattal indult a nap, majd a templomba vonultak át a gyerekek, ahol már csatlakoztak hozzájuk a helyi óvoda nagycsoportosai is. A gyermekmunkások egy-egy tanulságos bibliai történet bemutatásával méltatták az Urat – Elizeus próféta csodatételeiről volt szó –, a történet megbeszélésébe bekapcsolódtak a gyerekek is, de volt még bábjáték, énektanulás és egyéb hasznos időtöltés. A gyermekhét jelmondata és üzenete – „Ezt látnod kell!” – egész héten végigkísérte a színes, változatos programokat.

Pénteken családi est szerepelt a programban, ahová már a főszereplőkön kívül a szülők, nagyszülők is ellátogattak. Itt a gyerekek rövid ízelítőt tartottak az egész héten tanultakból, díjazták a rajz-, meseíró- és énekverseny győzteseit, illetve nagyképernyős fényképbemutató segítségével elevenítették fel a hét feledhetetlen eseményeit.

(tamási)