Erdő Péter: „Születésünkkel, kultúránkkal, anyanyelvünkkel hivatást is kapunk”

Templombúcsú Beregszászban

2012. szeptember 28., 10:00 , 611. szám

Sokáig emlékezetes esemény marad a beregszászi római katolikus közösség, egész Kárpátalja magyarsága számára a helyi Szentkereszt plébánia idei templombúcsúja. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta.

A templombúcsúi szentmisén jelen volt Majnek Antal munkácsi római katolikus püspök, Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai magyar köztársasági elnök özvegye, Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Brenzovics László megyei tanácsi képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke, valamint Gajdos István, Beregszász polgármestere. A zsúfolásig megtelt templomban ott voltak továbbá a református és a görög katolikus egyház, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselői is.

Köszöntőjében Michels Antal plébános arról beszélt, milyen hatalmas várakozás, lelkesedés és lelki-fizikai készülődés előzte meg a gyülekezetben a nagy eseményt, az érseki látogatást. Ezután a gyülekezet fiataljai köszöntötték szavalataikkal a vendégeket.

„Örömmel teszek eleget a meghívásnak, hogy együtt ünnepeljünk. Ezzel is kifejezésre juttatjuk az egész katolikus közösség, a magyarországi és kárpátaljai hívek egységét és szolidáris szeretetét” – fogalmazott Erdő Péter. A bíboros szentbeszédében Szent Pál példája nyomán a római katolikus egyháznak, minden hívőnek arról a küldetéséről beszélt, amit a megfeszített Krisztus örömhírének hirdetése jelent.

Észre kell vennünk, mutatott rá, hogy sokaknak a nagyon zsúfolt és zaklatott élete mögött félelem, nyugtalanság rejlik, egyfajta belső bizonytalanság. A bíboros szerint azért feledkeznek bele sokan a pillanatba, mert nem mernek a jövőre gondolni, mert titkon úgy érzik, hogy semminek sincs értelme, tehát csakis arra érdemes figyelni, ami a jelen pillanatban kellemes a számukra. „Ám ha így él valaki, akkor éppen azokat a lépéseket véti el, amelyek akár neki magának, akár a családjának, akár az egész népének a jövőjét biztosíthatnák – hangsúlyozta. – Tehát értelem és értékek nélkül, bármilyen jóindulatú és szelíd legyen is valaki, rejtett félelmek között él, és nem tud a jövőre irányultan, a jövő számára is értéket teremtő módon élni. Ezért a remény és a jövő üzenete az a szó, amelyet ma bele kell kiáltanunk a nem hívő környezetünkbe, de utána késznek kell lenni arra, hogy számot adjunk reménységünk okáról, ahogy Szent Péter apostol írja. Vagyis meg kell tanulnunk tanúságot tennünk Krisztusról, a keresztre feszítettről (...) Nagy örömmel tapasztalom, hogy itt, Kárpátalján is a keresztény tanítás újra felhangzik, hogy sok helyen oktatják a katolikus egyház katekizmusát” – mondta Erdő Péter. Jelezte: hitünk továbbadásához annak megismerése, a tanulás mellett a segítő szeretet cselekedeteivel tanúságot kell tennünk arról, hogy mi magunk nem csak a saját pillanatnyi kényelmünket és hasznunkat lessük.

„Itt, Kárpátalján, de minde­nütt a Kárpát-medencében vagy a magyar szórványokban szerte a nagyvilágon joggal kérdezzük magunktól azt is, van-e értelme magyar közösségeink, magyar kultúránk ápolásának – vetette fel a továbbiakban a bíboros. – A választ hitünk fényénél keressük erre az élethelyzetre is. Születésünkkel, kultúránkkal, anyanyelvünkkel hivatást is kapunk. Az a közösség, amelybe beleszületünk, Isten terve szerint alakult ki a történelem során, ezért léte az Ő szemében sem közömbös. De ugyanő éppen ezzel a szeretettel kíséri a többi népet is. Hitünk egyszerre segít minket abban, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük közösségeink azonosságát és életét, de abban is, hogy megértésben és szeretetben éljünk együtt másokkal” – hangsúlyozta.

Erdő Péter végezetül rámutatott: kis nemzethez tartozni sokszoros fáradtságot, munkát, erőfeszítést kíván az embertől. Kisebbségi helyzetben élni még nagyobb kihívás. „Minderre azonban reménnyel és szeretettel válaszolni olyan nagy feladat, amelyre saját erőből aligha volnánk képesek. Isten azonban szeretetével és segítségével kíséri mindnyájunk életét. Benne van bizalmunk, Ő ad jövőt és reményt a népeknek és az egész emberiségnek”.

Köszönetet mondva a bíborosnak a szentmiséért Michels Antal örömének adott hangot, hogy a jelenlévők hitük egységében, a magyar katolikus egyház keretében határok nélkül összegyűlhettek és együtt ünnepelhettek. A plébános a meghatottságtól elérzékenyülve mondott köszönetet a gyülekezet azon tagjainak is, akik tenni akarásukkal, lelkesedésükkel hozzájárultak a búcsú megrendezéséhez.

Majnek Antal püspök Erdő Péter látogatása kapcsán hálával szólt arról, hogy a rendszerváltás előtt elfeledett Kárpátalját ma rendszeresen látogatják és segítik a magyar világi és egyházi vezetők. A püspök ünnepélyesen átnyújtotta a bíborosnak a munkácsi egyházmegye frissen megjelent egyházi schematizmusának első példányát, hangsúlyozva, hogy különösen mintegy félszáz karitatív intézményük szorul rá a magyar nép támogatására, hiszen nemigen kapnak segítséget az ukrán államtól. Kihasználva az alkalmat Majnek Antal ismételten minden érintettet az egyházmegye karitatív intézményeinek támogatására buzdított, hiszen, mint fogalmazott, azok az ukrajnai nélkülöző embereket szolgálják.

Köszönetet mondva a szeretetteljes fogadtatásért Erdő Péter bíboros hangsúlyozta: „A szentmisében, a körmenetben és a szentségi áldással különös megerősítést kaptunk a köztünk jelenlévő Krisztusról. Ő az, aki újra és újra minden nemzedéket bátorít, aki megadja azt a bizonyos reményt, hogy jövőnk legyen. Mi pedig a magunk részéről összeszedjük minden erőnket, bízunk a gondviselő Istenben, és erősítjük, ébren tartjuk egymásban a kölcsönös szeretetet. Ehhez kérem Isten áldását minden jelenlévőre és Kárpátalja egész népe számára.”

A búcsú körmenettel ért véget.

hk