A Gongadze- és a Juscsenko-ügyeket vezette…

Tragikusan életét vesztette Ukrajna Legfőbb Ügyészségének egykori főnyomozója

2012. szeptember 28., 10:00 , 611. szám

Az 57 éves Roman Subin, a Vinnica megyei helyettes ügyész Kijevből tartott Vinnicába személygépkocsiján, amikor az autópályán nagy sebességgel belerohant egy előtte haladó KamAZ tehergépkocsiba. Subinnak esélye sem volt az életben maradásra, az ütközés következtében a helyszínen szörnyethalt – tájékoztatták a Legfőbb Ügyészségen a Szegodnya napilapot.

A baleset ügyében indított vizsgálat előzetes verziója szerint Subin szívinfarktust kapott. Kollégáit sokkolta az egykori főnyomozó halálának híre, egyesek szerint nem volt véletlen a baleset. Egy neve elhallgatását kérő volt ügyészségi nyomozó a napilapnak elmondta, hogy szerinte nem volt véletlen a baleset, ugyanis többen azt akarták, hogy a sokat tudó Subin örökre elnémuljon.

Subin, aki évek óta Vinnica megye helyettes ügyésze, annak idején jelentős szerepet játszott a Legfőbb Ügyészségen, a legsúlyosabb bűnügyek kivizsgálásával foglalkozó főosztályt vezette, a „legrázósabb” ügyeket bízták rá. Ő vezette többek között a Gongadze-gyilkosság tárgyában indított bűnügyi eljárást, valamint Viktor Juscsenko elnökjelölt dioxinnal történt megmérgezésének ügyét.

Néhány éve állítólag azt kérte feletteseitől, hogy helyezzék át más tisztségre, mert belefáradt a sok munkába. A Legfőbb Ügyészség berkein belül arról suttogtak, hogy Subint „megkérték”, kérje az áthelyezését.

Ukrajnában nem először hal meg fontos személy annak következtében, hogy KamAZ teherautóba rohan. Annak idején például így halt meg az ellenzék vezére, Vjacseszlav Csornovil elnökjelölt. Az ügyet persze szép csendben eltussolták.

(B.J./segodnya.ua)