Széchenyi-emlékhelyek nyomában Európában

2012. szeptember 28., 10:00 , 611. szám

Gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar”-ként emlegetett politikus szenvedélyes utazónak számított, Nyugat- és Közép-Európa legtöbb országában megfordult. A hivatali döntésekhez szükséges „élethűbb” tájékozódás okán számtalanszor saját maga tartott „terepszemlét”: így pl. az országos közlekedési bizottság elnökeként Kárpátaljára is lehajózott a Tiszán. Nem véletlen hát, hogy a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület (MEVE) az ő személyét is kiemelten kezelve, célul tűzte ki a Széchenyihez kötődő európai emlékhelyek felkutatását. Az így készült fotókból összeválogatott, helytörténeti szempontból igen nívós fotódokumentációs vándorkiállításra szeptember 20-án a beregszászi főiskola Gross Arnold kiállítótermében került sor.

A kiállítás szervezésében részt vett a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, melynek képviseletében elsőként Gál Adél, a szervezet munkatársa köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt, elmondva, hogy a tárlat a MEVE 16 országot érintő fényképeiből lett összeválogatva, köztük kárpátaljai vonatkozású képek is helyet kaptak.

Orosz Ildikó, a KMF elnöke a jelenlévőket üdvözölve felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítást megelőző napon volt Kossuth Lajos születésének 210. évfordulója. „Mind Kossuth, mind pedig Széchenyi a reformkori magyar politikai élet vezető személyiségei voltak – mondta Orosz Ildikó –, s bár az itt élők többsége leginkább Kossuth-pártinak számított, elmondható, hogy Kárpátalján a Széchenyi képviselte szellem sem halt ki, az továbbra is jelen van. Ha máshol nem, akkor a jelenleg felújítás alatt álló főiskolánkon, amely egyelőre ugyan külsőleg romosan fest, belül viszont törekszünk arra, hogy hallgatóinkat ne balkáni állapotok, hanem civilizált európai viszonyok fogadják, olyan viszonyok, melyeket korában népe számára Széchenyi gróf is igyekezett megteremteni.”

Messik Miklós, a MEVE elnöke röviden bemutatta az általa vezetett egyesületet, mely munkája során 21 kiállítás anyagával, emellett 14 amatőr kisfilmmel és száz publikációval büszkélkedhet. A MEVE nem először állít ki a beregszászi főiskolán: évekkel ezelőtt egy II. Rákóczi Ferencet, valamint a kuruc emlékhelyeket bemutató vándorkiállítást hoztak el ide. A mostani tárlat kapcsán Messik Miklós elmondta, hogy gróf Széchenyi Istvánhoz kötődően 16 európai országban – köztük Angliában és Franciaországban – vannak emlékhelyek, melyeket ez a tárlat igyekszik prezentálni.

Peres Dórának, a Beregszászi Művészeti Iskola diákjának énekcsokrát követően Csatáry György, a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője Széchenyinek a Kárpátaljával – azon belül is a Beregvidékkel – fennálló kapcsolatáról szólt, melynek legfontosabb aspektusát a Tisza szabályozásában kifejtett munkája jelenti. A Kárpátaljai Állami Levéltárban sikerült rábukkanni több fennmaradt levelére is, melyekben az országos közlekedési bizottság elnökeként ennek kapcsán ad utasításokat a vármegyéknek. Széchenyi a Pannónia gőzös fedélzetén a Beregvidéket is felkereste: a hajón Tiszaújlakig és Csetfalváig sikerült eljutnia. Emlékét Beregszászban és Csetfalván emléktábla hirdeti.

Michels Antal beregszászi római katolikus plébános felhívta a figyelmet arra, hogy az utókor számára Széchenyi személye több szempontból is példát jelent. Megingathatatlan hazaszeretetét bizonyítja, hogy mindig hű volt magyarságához, s bármelyik külföldi országban fordult is meg, mindig tudta, hogy ide tartozik. Széchenyi igen erős nemzettudattal és széles műveltséggel is rendelkezett, melynek révén nagy haladáshoz segítette hozzá népét, hazáját. Michels Antal annak a reményének adott hangot, hogy korunkban, amikor a kenyérkereset, sajnos, messzi utazásokra kényszerít számos tehetséges embert, nem hal ki a gróf képviselte szellem, s lesznek majd olyan „Széchenyik”, akik az ő példáját követve, tehetségükkel és a külföldön szerzett tapasztalatokkal visszatérve elősegítik majd közösségük szellemi gyarapodását.

Holozsi Imre, a Beregszászi Művészeti Iskola tanára szintén színvonalas énekkel lepte meg a közönséget, majd a tárlat záróaktusaként Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja mondott pohárköszöntőt. A főkonzul örömtelinek nevezte a MEVE-hez hasonló szervezetek munkáját, melyek révén nemzetünk történelmének nem – vagy alig – ismert emlékei kerülhetnek a köztudatba. A főkonzul a fiatalokat megszólítva arra kérte őket, a tablókat nézegetve legyenek büszkék Széchenyire, mint olyan személyre, akinek munkássága révén a magyar nemzet számos értéket helyezhetett az európai kultúra közös asztalára.

A tárlat végén a tanintézmény Törökbálint termében folytatódott a program, ahol Messik Miklós és Kiss Ottó mérnök, a MEVE munkatársa vetítés keretében a legérdekesebb magyarországi és európai Széchenyi-emlékhelyeket mutatta be.