Büntetőeljárást indítottak Csatáry László ellen Kassán

2012. október 5., 10:00 , 612. szám

Az egykori kassai rendőrparancsnokot a Simon Wiesenthal Központ vádolta meg azzal, hogy köze volt több mint 15 ezer zsidó deportálásához. Most a kassai rendőrség háborús bűntettben elkövetett bűnrészesség miatt indított büntetőeljárást ellene.

„A bűncselekményt az elkövetők Kassán 1945. január 10-én az államhatalom képviselőiként követték el azáltal, hogy ok nélkül letartóztattak, majd a kassai rendőrkapitányság Moyzes utcai épületében fogva tartottak egy 17 éves kassai férfit. Az érintettet később kényszermunkára egy pontosabban nem meghatározott németországi helyszínre deportálták, ahonnan csak 1945. augusztus 14-én tért vissza Kassára” – pontosította az eljárás részleteit Jana Mesárová, kassai rendőrségi szóvivő.

Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője szerint az ügyészség az ügy következő lépéseként vizsgálat alá veti a büntetőeljárás megindításáról szóló rendőrségi határozatot. Amennyiben az ügyészség azt hatályosítja, a vizsgálat vádemelési javaslattal vagy egyéb, az eljárás során hozott döntéssel folytatódhat.

Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán, az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Efraim Zuroff, a szervezet jeruzsálemi irodájának vezetője jelentette fel Csatáry Lászlót 1944-es, majd később 1941-es deportálások miatt.

A Budapesti Nyomozó Főügyészség alaptalannak minősítette Zuroffnak azt az állítását, miszerint Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszki deportálásokhoz; az 1944-es deportálások ügyében tovább folyik a nyomozás.

A 97 éves Csatáry kezdettől fogva tagadja bűnösségét.

(MTI/Kárpátalja)