Az Éltető Lélek Irodalmi Kör Beregszászban

„Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart…”

2012. október 19., 10:00 , 614. szám

Október 13-án a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezésével a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán vendégszerepelt a Miskolci Minorita Plébánián működő Éltető Lélek Irodalmi Kör kis csapata.

Az irodalmi kör Éltető Haza címet viselő előadása egyszerű, s mégis nagyszerű volt. Biblia, feszület, zászló, néhány égő gyertya, a magyar hazafias irodalom remekei, s néhány elhivatott, tehetséges hölgy – ennyi kellett csupán a nem mindennapi élményhez.

Az előadást dr. Várhelyi Krisztina vezető nyitotta meg:

– Műsorunk címe azért Éltető haza, hogy ezzel is utaljunk egyrészt arra, hogy irodalmi körünk hazafias és egyházi témájú verseket és irodalmi alkotásokat dolgoz fel, másrészt pedig arra, hogy országunk nem abból a területből állt, mint jelenleg. Ily módon próbáljuk meg tehát bemutatni a magyar történelmet.

A Kör előadása lényegében egy történelmi zenés irodalmi összeállítás volt, melyben az 5 előadó magyarországi és kárpátaljai költők alkotásait mutatta be. Elhangzott többek között Petőfi Sándor Magyar vagyok, Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! és Nagy magyar télben, Wass Albert Hontalanság Hitvallása, Vári Fábián László Illyés Gyula fejfája előtt, Horváth Sándor Mert a haza nem eladó c. verse, valamint régi magyar himnuszunk, a Boldogasszony anyánk, Budai Ilona Isten áldja meg a magyart, Tárczy Andor Ungnak és Tiszának c. megzenésített versei, s ez csupán apró töredéke mindannak a jónak, amiből csemegézhetett a közönség. Arra ugyan már nem emlékszem, melyiknél törött el nálam a mécses, de hogy aztán végigsírtam az előadás további részét, az biztos. A hazafias irodalom nekem amúgy is a szívem csücske, de bátran állítom, a magát kőkemény jelleműnek mondó személy is meghatódott volna, ha benne érző magyar szív dobog. Elvarázsoltak, megríkattak, nemzeti öntudatomban, hazaszeretetemben megerősítettek, s mindezt csupán egy óra leforgása alatt. Többet, azt hiszem, fölösleges is mondanom, írnom.

Zárásként pedig hadd idézzem Kölcsey Ferenc sorait:

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak

Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”

Espán Margaréta