Újraválasztották Barack Obamát

Elnökválasztás Amerikában

2012. november 9., 09:00 , 617. szám

Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének, a republikánus Mitt Romney elismerte választási vereségét. Obama elnök több más „billegő” állam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. Ismét bebizonyosodott az a politikai axióma, hogy Ohio elhódítása nélkül republikánus elnökjelölt nem tud győzni az Egyesült Államokban.

A második világháború utáni időszakban ezzel – Bill Clinton után – Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás. Bebizonyosodott, hogy igazuk volt azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek kis mértékű Obama-fölényt jeleztek előre a „billegő” államokban, és hogy Mitt Romneynak a választás napján Ohióban és Pennsylvaniában tett kampánylátogatását az égető szükség diktálta. A hivatalban lévő elnök a jelenlegi állás szerint legalább 303 elektori szavazatot nyert el, így biztosan legyőzte republikánus ellenfelét.

Mitt Romney republikánus párti elnökjelölt elismerte vereségét, és gratulált Barack Obama hivatalban lévő amerikai elnöknek választási győzelméhez a bostoni kampányközpontban helyi idő szerint szerda hajnalban mondott beszédében. „Ez a nagy kihívások ideje Amerika számára, és imádkozom azért, hogy az elnök sikeres legyen nemzetünk irányításában” – mondta Romney egybegyűlt hívei előtt.

Céltudatosabban és ihletettebben térek vissza a Fehér Házba – jelentette ki szerdán Chicagóban több ezer támogatója előtt mondott beszédében Barack Obama. Az elnököt, feleségét, Michelle Obamát és két lányukat, Sashát és Maliát mennydörgő tapssal üdvözölték a jelenlévők.

Huszonöt perces gyújtó hangú beszédében az újraválasztott amerikai elnök hangsúlyozta: az amerikai nép „összekapja magát” és győzedelmeskedik a nehéz gazdasági időkben. „A java még hátravan” – tette hozzá.

Kijelentette: találkozni kíván Mitt Romney republikánus párti elnökjelölttel, hogy megvitassák, hogyan tudnak együttműködni. Úgy fogalmazott, lehet, hogy ádázul csatáztak, de csupán azért, mert mindketten mélységesen szeretik az országot. Barack Obama közölte: együtt akar működni mind a Demokrata, mind a Republikánus Párt vezetőivel a deficit csökkentésében, az adótörvények és a bevándorlási reformok kidolgozásában.