Keresztyén orvosok találkozója Nagydobronyban

2012. december 6., 01:00 , 621. szám

A hagyományoknak megfelelően az idén is advent első vasárnapját közvetlenül megelőzően tartotta évzáró közgyűlését a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete. Az eseménynek – ugyancsak hagyományosan – a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Gyermekotthon adott helyet.

Elsőként dr. Oroszi Pál, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezte ki, hogy a mintegy 100 tag, a különböző felekezetekhez tartozó doktorok közül több mint hatvanan vettek részt a mostani eseményen. Katkó László, a 70 leánygyermeknek otthont adó intézmény vezetője elmondta, mindig örömmel és szívesen látják vendégül a keresztyén mivoltukat nyíltan vállaló doktorokat, annál is inkább, mivel az otthon lakói is izgatottan várják ezeket a találkozásokat. Megható pillanat volt, amikor a gyermekotthon egyik lakója, Katica meggyújtotta a díszes adventi koszorú első gyertyáját.

A konferencia tudományos részében három igehirdetés-előadás hangzott el. Taracközi Mónika beregszászi református lelkipásztor, Benjámin atya, a munkácsi bazilita kolostor vezetője és Szulincsák Sándor huszti római katolikus plébános az adventi időszak áldásairól, a szeretetről, a jézusi úton való hitbéli megmaradásról és egyéb fontos értékekről beszéltek, amelyeket mai társadalmunkban egyformán, felelősségteljesen kell felvállalni orvosoknak és lelkészeknek egyaránt.

A hosszúra nyúlt ülésezés végén dr. Vaczkó László, az egyesület titkára tartott rövid beszámolót a közösség működéséről, idei tevékenységéről, kiemelve, hogy a tagsági díjakból és személyes adományokból befolyó jelentős pénzösszeget az idén is felajánlják a gyermekotthon számára. Az otthon lakói által tartott szívmelengető verses, zenés, táncos előadást követően közös ima és ebéd zárta az áldásokban gazdag összejövetelt.

(tamási)