Matl Péter kiállítása a Klebelsbergben

2012. december 6., 01:00 , 621. szám

Matl Péter munkácsi szobrászművész, a Nemzeti Összetartozás Emlékműve készítőjének mintegy harminc alkotásából nyílt kiállítás Verecke híres útján jöttem én... címmel kedden a budapesti Klebelsberg Kultúrkúrián. A képzőművész idén Budapesten megkapta a Szervátiusz Jenő-díjat. Az elismeréssel jár, hogy kiállítást rendeznek műveiből.

Matl Péter az MTI-nek elmondta, hogy kis méretű szobrait állítja ki, ezeket olyankor készíti, amikor nincs megrendelése nagy köztéri alkotásra. Tizennégy szobor, valamint köz- és beltéri alkotásairól készült ugyanannyi nagy méretű fotó látható a tárlaton. Példaként említette, hogy elhozta a 30 centiméteres bronz kisplasztikáját Maximilian Kolbe lengyel ferences rendi szerzetesről, aki a német megszállás idején részt vett a lengyel ellenállásban. A nácik Auschwitzba deportálták, ahol 1941-ben vértanúhalált halt, II. János Pál pápa 1982-ben szentté avatta.

Látható Suttogók című tölgyfából faragott csónakja, amelyben két egymással szemben ülő figura suttog a másik fülébe. Több mint húsz évvel ezelőtt készült az a márványszobra, amely egy magába gubódzó békát ábrázol emberi arccal. Kisplasztikái főleg fából készültek; mint mondta, amellett, hogy nagyon szereti ezt az anyagot, ez a legolcsóbb és elérhető számára Munkácson. Matl Péter fából faragott szobrai a világ több pontján megtalálhatók Brazíliától Japánon és Franciaországon keresztül Ausztriáig, ahol kilenc köztéri alkotása áll.

Az alkotó mintegy húsz szobrokkal díszített oltárt faragott már kárpátaljai templomokban, néhányról fotó látható a kiállításon. Fényképen mutatja be a millecentenáriumi emlékművet, amelyet 2008-ban állított fel a Vereckei hágón, de megmutatja képen Beregszász modern, gránitból faragott szobrát, a sztálini lágerekbe hurcolt református lelkipásztorok emlékművét, amely a püspökség kertjében áll.

(MTI/szcs)