Minden részletében olyan, mint az eredeti volt

Megújult a mezőgecsei Kajdy-kúria tetőszerkezete

2012. december 6., 01:00 , 621. szám

Az 1800-as évek elején paplaknak épült késő barokk stílusú kúria jelenleg a mezőgecsei községháza, melynek rendbehozatala a tetőzet műemléki felújításával megkezdődött.

A kúria megújult tetőszerkezetét átadó ünnepségre érkezett vendégeket a mezőgecsei kultúrház Szatmári Viola által felkészített műkedvelő együttese hagyományidéző műsorral köszöntötte.

Mester András polgármester köszöntőbeszédében elmondta, hogy a község emblematikus épületének számító kettőszáz éves kúria tetőszerkezetének műemléki felújítása körülbelül 200 ezer hrivnyába került, amire korábban hiába kértek pénzt a Beregszászi Járási Tanács költségvetéséből, ők egy kis településnek nem tudtak ennyit kiutalni. Emiatt próbáltak pluszforrást találni a felújításhoz. A KMKSZ közbenjárásának köszönhetően Magyarországról Mezőgecsébe küldték a Teleki László Alapítvány vezetőit, akik értékes szakmai tanácsaikkal sokat segítettek, de a felújítás költségeit egyedül ők sem tudták vállalni. Ekkor Vladiszlav Hobliknak, a Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettesének tanácsára az ENSZ által kíirt pályázaton sikerült a helyi tanácsnak elnyernie a hiányzó összeget. Így három forrásból összejött a pénz, és elkezdődhetett a munka – mondta el a polgármester, majd hozzáfűzte: „A kivitelező cég vezetői nem is gondolták, hogy ezzel a nem szabvány tetővel mennyi problémájuk lesz. De hála a szakértelmüknek, rugalmasságuknak, illetve az itt álló mesternek, Molnár Ferencnek, az épület új tetőszerkezete elkészült. Végül szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik segítettek a tetőszerkezet műemléki felújításában: a Teleki László Alapítványnak és vezetőjének, dr. Diószegi Lászlónak és építészmérnökének, Káldi Gyulának, Magyarország Külügyminisztériumának, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár asszonynak, a Bethlen Gábor Alapnak, a KMKSZ vezetőinek, a Beregszászi Járási Adminisztráció vezetőinek, a Beregszászi Járási Tanács elnökének, Ljubova Pavlovicsnak, az ENSZ kárpátaljai képviselőjének, valamint a tervező és kivitelező cégek munkatársainak” – hangsúlyozta végül Mester András polgármester. Reményeik szerint a felújítás a homlokzat kutatásával és helyreállításával folytatódik majd. A történelmi időket látott épület érdekessége, hogy – bár az évszázadok alatt valószínűleg többször is átalakították – eredeti stílusjegyeit nagyrészt megőrizte, mind a mai napig rendkívül egységes képet mutat. Az épület pincéje, földszinti helyiségeinek boltozatai, az épület párkányzata és a barokk fedélszék többé-kevésbé az eredeti állapotot mutatja. Néhol még az eredeti festésrétegeket is felfedezték a budapesti Teleki László Alapítvány munkatársai. Kárpátalján ritka az ilyen stílusjegyekkel rendelkező épület, megmentése ezért mindenképpen fontos feladat a budapesti műemlékvédő szakemberek szerint.

Az ünnepség végén Mező­gecse két lelkipásztora, Dávid Árpád református lelkész és Demkó Ferenc görögkatolikus esperes Isten áldását kérték az elkészült munkára, valamint Mester András polgármester tevékenységére.

Bad Zsolt