Új játszótér a mezőgecsei óvodában

2012. december 6., 01:00 , 621. szám

Új játszóteret avattak a mezőgecsei óvoda udvarán az elmúlt pénteken. Az 1030 lakosú beregszászi járási község 1970-ben épült óvodájának udvarán eddig nem voltak játékok. A Bethlen Gábor Alap 180 ezer forintos támogatásának és a szülők önzetlen segítségének köszönhetően ezentúl hintákkal, két játszóházzal, mászókákkal és libikókákkal játszhatnak a gyerekek.

Az átadóünnepség kezdetén Kovács Mária óvodavezető elmondta, hogy a 42 évvel ezelőtt átadott óvoda egykor két csoporttal és sokkal több gyerekkel indult. Jelenleg 44 kis óvodás jár oda. Kihasználtság híján a fele épületrészt átvette az iskola, és az alsó osztályosok tanulnak benne. A nyolcvanas években még volt szép játszóterük sok-sok játékkal, de időközben elavultak, tönkrementek a régi játékok, ezért nagy szükség volt a mostani színes játszótérre, amiért köszönetet mondott az anyaországi támogatónak, Mezőgecse polgármesterének és a szülőknek.

A gyerekek kis műsorral kedveskedtek az ünnepségen megjelenteknek, bizonyítva, hogy a játék mellett sok verset, mondókát és dalt is megtanultak az óvodában.

Mester András polgármester elmondta: „Megpróbáltunk mindent megmozgatni, hogy minél jobb körülmények között legyenek itt a gecsei gyerekek. Első lépésként a Beregszászi Járási Tanács segítségével át lett fedve az épület. A református egyháznak köszönhetően, holland támogatással sikerült a belső felújítást is megoldani, a nagyterem új padlózatot kapott, új vizesblokkot alakítottunk ki az épületben. A beregszászi Advance Alapítvány pályázatának és újabb holland segítségnek köszönhetően sikerült nyílászárókat cserélnünk az épületen. Majd a Bethlen Gábor Alap korábbi támogatásából előbb új kerítést, most pedig egy szép játszóteret is ki tudtunk alakítani.” A polgármester elmondta, hogy Ukrajna gazdasági helyzete miatt tervbe vették, hogy a jelenlegi gázkazán mellé beépítenek egy vegyes tüzelésű kazánt is, mert a gázszámla fizetése belátható időn belül nehézségbe fog ütközni. Ugyancsak a tervek között szerepel, hogy az óvodaudvaron található 40 méter mély kútból vennék az ivóvizet, mert jelenleg magas nitrát- és nitrittartalmú talajvízzel főznek az intézményben. A polgármester reményei szerint jövőre az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának köszönhetően, amelybe a KMKSZ jóvoltából bekerült a Mezőgecsei Óvoda, talán megoldódik majd ez a két nagy terv is, és akkor minden szempontból megnyugtató lesz az óvoda jövője – csak legyen elég kisgyerek Mezőgecsében.

B. Zs.