Az Izabellától a szamorodniig

Borfesztivál Munkácson

2013. január 18., 01:00 , 627. szám

Január 12-én, szombaton Munkácson a legszebb arcát mutatta a tél. Az embereket otthonaikba „száműző” dermesztő fagy vagy a másik véglet, a latyakos, nyirkos idő helyett mérsékelt hideg s a borfesztivált még hangulatosabbá tevő hószállingózás fogadta a Latorca-parti város főterét „birtokba vevő”, sátraikat felverő bortermelőket, valamint a nagyszámú látogatót.

Zömmel munkácsi városi és járási borászok kínálták portékáikat. Az egyik helybeli szőlész sátránál az Izabellát, a kadarkát, a legnagyobb kedvvel azonban a fehér delavárit kortyolgatták, illetve vásárolták a látogatók. S az italok mellett csipkebogyólekvárt is lehetett itt venni félliteres kiszerelésben, 25 hrivnyás áron. Egy kollégája a cabernet sauvignon, merlot, Izabella és kadarka borokon kívül házi szilvapálinkával is kínálta vendégeit. Az egyik standon mézes bort is árultak.

– Hét éve tenyésztek méheket, 20-25 családot. Tíz-tizenegy kilogramm mézet öntök a 100-200 literes hordókba, s így állítom elő a mézes bort, melynek literje 40 hrivnyába kerül – fejti ki a borász. Magam is megkóstoltam az italt, s úgy tapasztaltam, hogy csakugyan sajátos, finom aromája van.

A Beregszász és Térsége Falusi Turizmus Szövetségét ezúttal a csetfalvai borászok képviselték.

– Kékfrankost, cabernet sauvignont, oportót, kadarkát és bányai Izabellát kínálunk, de csak forralt bort értékesítünk. Egy liter borba két darab szegfűszeget teszünk, egy rúd fahéjat, két evőkanálnyi cukrot, s így készítjük el az italt – magyarázza a szövetség elnöke, Csizmár Sarolta. – Emellett saját magunk által előállított törköly-, szilva- és barackpálinkát is lehet nálunk venni. S éhen sem hagyjuk a vendégeinket, kukoricadarás töltött káposztával, illetve disznózsíros, pirospaprikás, hagymás szendviccsel kínáljuk őket.

Egy munkácsi termelő moldovai, illetve muscat ottonel borai mellett saját készítésű konyakkal fogadta a látogatókat. Mint elmondta, moldovai borból állítja elő a konyakot, melyet négy évig érlel a hordókban. Akadt szőlész, aki a muscat ottonelből készített martinijával is kínálta vendégeit. Egy sátorban – többek között – meggy-, illetve erdei szamócabort lehetett kortyolgatni. Egy másik borász két éve már vermutot is készít. Fél liter vörösborhoz hozzáad két deci rumot és 15 dekagramm cukrot. Három deci vízbe beletesz csipetnyi szagosmügét és fehérürömfüvet, mindezt öt percig tartó, lassú forralás után átszűri, hagyja, hogy kihűljön, majd hozzáönti a borhoz. Jól összerázza a keveréket, s pár napig állni hagyja, hogy beérjen.

Első ízben jelent meg a fesztiválon Czemiczki István magyarországi, tokaj-hegyaljai borász, a Tolcsva községi Czemiczki-pincészet tulajdonosa.

– Családunk ma már 17 hektár szőlővel rendelkezik a falunk melletti lejtőkön, s a legújabb technológiákat ötvözzük a tokaj-hegyaljai borászati hagyományokkal – magyarázza a szőlész. – Pincénkben naponta fogadjuk a vendégeket borkóstolásra, itt, Munkácson pedig most félédes zétát, édes szamorodnit, száraz furmintot, félédes muskotályt kínálunk eladásra.

Míg a belföldi borászok 40–70 hrivnyás árban értékesítették italaikat, Czemiczkiék 80 hrivnyát kértek el boraik literjéért, az ár a nedűk kitűnő minősége mellett nem is mondható túl magasnak, s a finom italok mágnesekként vonzották a látogatókat.

A hidegre való tekintettel szinte minden standon forralt borral melegíthették fel magukat a vendégek, akik néhány sátorban sósmogyorót, ropit is kaphattak borkorcsolyaként, több helyen pedig lacipecsenyét sütöttek, hogy a látogatók ne csak a torkukat „locsolgassák”, hanem az éhüket is elverhessék. S a jóféle boroknak, az ízletes húsételeknek, töltött káposztáknak és szendvicseknek köszönhetően senki sem távozott étlen-szomjan a fesztiválról.

Lajos Mihály