„István gazda”

Tíz évig ült a miniszterelnöki székben. Kormányzása kezdetén Magyarország egy traumák során átesett, felkavart politikai légkörű, zilált gazdaságú ország volt, mely jórészt az ő kormányfői tevékenységének köszönhetően emelkedett ki a gödörből, s indult el – temérdek nehézség ellenére – a fejlődés útján, s még a nagy gazdasági világválság sem tudta teljesen tönkretenni azt, amit felépített. Kortársai „István gazdának” nevezték ezt a konzervatív-nemzeti politikust, Bethlen István grófot, a Horthy-korszak egyik legtehetségesebb miniszterelnökét.

A „boldog békeévektől” a világháborús összeomlásig

A leendő kormányfő két nagy múltú erdélyi főúri família sarjaként, id. Bethlen István gróf és Teleki Ilona grófnő harmadik gyermekeként, 1874. október 8-án jött világra a Marosvásárhelytől északra fekvő Gernyeszeg községben, szülei helybeli kastélyában. A bécsi Theresianum elvégzése után beiratkozott a Budapesti Egyetem állam- és jogtudományi karára, ahol 1896-ban lediplomázott, s három évig jogászként dolgozott a fővárosban, miközben a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vendéghallgatójaként mezőgazdászi oklevelet szerzett. 1901 három szempontból is fontos év volt az életében: feleségül vette Bethlen Margit írónőt, országgyűlési képviselőként bejutott a parlamentbe, emellett az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) tagja lett, s öt esztendő múlva az említett szervezet közgazdasági szakosztályának az alelnökévé választották.

A „boldog békeévek” nyugalmának azután véget vetett az első világháború, mely nemcsak hatalmas vérveszteségeket okozott Magyarországnak, hanem a nemzetgazdaság is recsegni-ropogni kezdett a hadikiadások súlya alatt, ami jelentős életszínvonal-csökkenéshez vezetett, ez pedig a végsőkig kiélezte a társadalom alsóbb és felsőbb rétegei közötti ellentéteket. A háborús összeomlás napjaiban, 1918. október 31-én kitört az ún. őszirózsás forradalom, és kikiáltották a Magyar Köztársaságot, melynek Károlyi Mihály lett az ideiglenes elnöke. Bethlen az államfő jobboldali ellenzékének a vezéralakjává vált, s 1919 februárjában elvbarátaival együtt megalapította a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját. Március 21-én azonban a kül- és belpolitikai nehézségekkel megbirkózni nem tudó Károlyi lemondott, a kommunista és szociáldemokrata vezetők létrehozták a Tanácsköztársaságot, s Magyarország – történelme során először – „megismerkedett” a kommunista diktatúrával. Bethlen István Bécsbe emigrált, ahol megalapította az Antibolsevista Comitét, s ennek vezetőjeként jelentős szerepet játszott Horthy Miklós hatalomra kerülésében. Augusztus 1-re összeomlott a tanácshatalom, ám ekkor már a történelmi Magyarország is romokban hevert, területének nagy része idegen hatalmak uralma alá került. Az 1920-as trianoni békediktátum elragadta földjei kétharmadát, nyersanyagkincsei nagy részét, iparvidékei jelentős hányadát, s az anyagi veszteségek a „háborús jóvátételnek” nevezett hatalmas hadisarccal együtt a tönk szélére juttatták a világégés során amúgy is megroppant gazdaságot. Ráadásul a vörösterror válaszaként 1919 nyarán, őszén kibontakozott a fehérterror, s a szélsőbaloldal színrelépése után a szélsőjobboldali irányzatok is megjelentek a magyar politikai életben. Égető szükség volt a társadalmi béke helyreállítására és a gazdaság újjáépítésére. Az 1920. március 1-jén kormányzóvá választott Horthy Miklós ebben a helyzetben nevezte ki Bethlen Istvánt – 1921. április 14-én – Magyarország miniszterelnökévé.

Politikai és gazdasági stabilizáció, kitörés az elszigeteltségből

A Bethlen-kormánynak – Horthyval együtt – először egy külpolitikai válságot kellett megoldania. Az 1916-ban megkoronázott utolsó „magyar” király, a Habsburg-házi IV. Károly (akit osztrák császári címétől is megfosztottak a köztársasággá átalakult Ausztriában) megkísérelte visszaszerezni a magyar trónt. Először 1921 tavaszán kereste fel Horthyt, követelve tőle a hatalom átadását, ám a kormányzó megérttette vele, hogy a Habsburg-monarchia visszaállítására tett kísérlet a katonailag is nagyon meggyengült Magyarországra vonná az Osztrák – Magyar Monarchia újjászületésétől rettegő ún. kisantant, Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től Jugoszláv Királyság) haragját, s a koronáját vesztett uralkodó ekkor még szép szóra visszatért svájci száműzetésébe. Az év őszén azonban a Dunántúlra érkezett, s királyhű csapatokra támaszkodva, erőszakos úton próbálta visszaszerezni a hatalmat. Bethlen és Horthy azonban tisztában volt vele, hogy az antant sem egyezne bele a Habsburg-uralom visszaállításába, a környező, ellenséges államok pedig fegyverrel törnének Magyarországra (a csehszlovákok és a jugoszlávok már kardcsörtető, fenyegető nyilatkozatokat is tettek), ezért a kormányzó és miniszterelnöke szembeszállt IV. Károllyal. 1921. október 23-án Budaörsnél a kormányerők és a Habsburg-ellenes önkéntesek legyőzték a királypárti fegyvereseket, s Bethlen indítványára a parlament november 6-án trónfosztottá nyilvánította a Habsburg-házat (ez volt a dinasztia ötödik, ezúttal végleges magyarországi detronizálása). A bukott uralkodó ismét száműzetésbe vonult, ezúttal a Portugáliához tartozó Madeira szigetére, ahol nemsokára elhunyt.

Az 1921. év komoly külpolitikai sikert is hozott. A Trianonban Ausztriának ítélt, magyarok, osztrákok és horvátok által lakott nyugat-magyarországi területen kibontakozott magyar felkelésnek, valamint a Bethlen-kormány fellépésének az eredményeként sikerült kiharcolni, hogy Sopron és a környékén elterülő nyolc község lakossága népszavazáson döntse el: Magyarországhoz vagy Ausztriához akar-e tartozni. A december 14. és 16. között lebonyolított referendum eredményeként Sopron és nyolc falu visszatért Magyarország kötelékébe. Ez volt a trianoni békeszerződés egyetlen olyan revíziója, melyet a nagyhatalmak véglegesen elfogadtak. A Magyar Országgyűlés a következő esztendőben a Civitas fidelissima (a leghűségesebb város) címet adományozta Sopronnak.

Bethlen a külpolitika mellett a belpolitikában is jelentős eredményeket ért el. A társadalom konszolidálódása érdekében visszaszorította a szélsőjobboldalt, s normalizálta a konzervatív jobboldali állami vezetés és a mérsékelt baloldal viszonyát. 1921 decemberében megállapodást kötött Peyer Károly szociáldemokrata vezetővel, melynek értelmében helyreállították az első világháború alatt és 1919–1920-ban felfüggesztett vagy korlátozott polgári szabadságjogokat, továbbá Bethlen garantálta a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szabad működését. Cserében a párt vállalta, hogy nem alakít újabb szakszervezeteket a mezőgazdasági munkások körében, lemond a politikai sztrájkokról, és külpolitikai kérdésekben (kitörés a kisantant általi elszigeteltségből, területi revíziós törekvések stb.) támogatja a kormányt. Majd az 1920-as évek folyamán szociális reformokra került sor, átszervezték a társadalombiztosítási rendszert, melynek révén feljavították az ipari munkásság életkörülményeit.

Az első világháború következményeként 1920-ra Magyarország mezőgazdasági és ipari termelése az 1914 előtti szint 50-60, illetve 35-40 százalékára esett vissza. Jelentős külföldi tőke nélkül nem lehetett talpra állítani a gazdaságot, ezért Bethlen népszövetségi kölcsönhöz akart jutni, s 1922-ben elérte, hogy Magyarországot felvegyék a világháború győztesei által megalapított nemzetközi szervezetbe. A hitel ügyében Franciaország és a kisantanthoz tartozó államok, elsősorban Csehszlovákia ellenállása miatt két évig elhúzódtak a tárgyalások, ám 1924-ben sikerült felvenni a 250 millió magyar korona értékű kölcsönt (1919-től 1927-ig a magyar korona volt Magyarország pénzneme). Az összegnek a gazdaságba való „beforgatása” mellett Bethlen védővámokat vezetett be, hogy támogassa az ipar, főleg a fejletlen, de belföldi nyersanyagbázissal rendelkező könnyűipari ágazatok fejlődését. A bethleni gazdaságpolitika eredményeként az ipari termelés öt év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett, s 1929-ben már 12 százalékkal meghaladta a világháború előtti szintet. Közben bevezetésre került a magyar koronától értékállóbb új fizetési eszköz, a pengő, a gazdasági fejlődés pedig magával vonta az életszínvonal emelkedését is.

A Népszövetségbe való felvétel mellett a külpolitikai elszigeteltségből való kitörést szolgálta az 1927-ben megkötött magyar–olasz barátsági szerződés, a Németországhoz, valamint a Nagy-Britanniához fűződő kapcsolatok erősítése. A falusi, tanyasi lakosság műveltségi szintjének az emelése érdekében kiépítették a népiskolai hálózatot, melyben óriási érdemeket szerzett gróf Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány kultuszminisztere. Míg a felsőoktatás fejlesztése céljából egyetemet alapítottak Szegeden és Pécsett.

Harc a gazdasági válság és a náci befolyás ellen

1929-ben kitört az 1933-ig elhúzódó nagy gazdasági világválság, mely Magyarországra is „begyűrűzött”. Az államháztartási egyensúly megóvása érdekében a Bethlen-kormány mérsékelt adóemelést vezetett be, s a költségvetési kiadások mérséklése érdekében csökkenteni kényszerült a közalkalmazottak számát, illetve az állásukat megőrzött alkalmazottak fizetéseit. 1931-ben a kormány kereskedelmi szerződéseket kötött Olaszországgal, Ausztriával és Németországgal, hogy lehetőleg minél jobb piacot biztosítsanak a magyar mezőgazdasági termékek számára, ám mindez csak tompította, de nem szüntette meg a válság kihatásait. Az életszínvonal romlott, a kormánnyal szembeni elégedetlenség nőtt, így Bethlen István és kormánya 1931. augusztus 19-én lemondott.

Németországban 1933-ban – jórészt a gazdasági válság miatti össznépi elégedetlenséget kihasználva – hatalomra kerültek a nemzetiszocialisták (nácik), akik hamarosan szélsőjobboldali totalitárius diktatúrát vezettek be, s Magyarországra is igyekeztek kiterjeszteni a befolyásukat. Bethlen a nácibarát politikusokkal szemben, parlamenti képviselőként többször felemelte a szavát az egyoldalú német orientáció, illetve a zsidóság jogait csorbító ún. zsidótörvények ellen. A második világháború kitörése után óva intette a magyar kormányt a hadba lépéstől, majd 1943-ban és 1944-ben részt vett a háborúból való kiugrást célzó, tapogatózó tárgyalásokban. Miután a német csapatok 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, a volt kormányfő is a hírhedt náci állambiztonsági rendőrség, a Gestapo célkeresztjébe került, így kénytelen volt barátainál bujkálni. A nácik általi letartóztatást el is kerülte, ám 1944 decemberében szovjet fogságba esett, s a moszkvai Butirszkaja-börtönbe hurcolták. Sztálin ugyanis attól tartott, hogy a nagy tekintélyű, nyugatbarát, jobboldali politikus zavarni fogja Magyarország kommunista pártállammá való átalakítását. Az egykori miniszterelnök azonban nem sokáig raboskodott, 1946. október 5-én szívbénulást kapott, s elhunyt. Hamvait 1994-ben hazahozták, és a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. (Források: Magyar Életrajzi Lexikon, Wikipédia)

Lajos Mihály