A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének közgyűlése

2013. március 22., 02:00 , 636. szám

Március 16-án került sor a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének közgyűlésére, melynek kezdetén Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a küldötteket és Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét.

Gulácsy Géza beszámolójában elmondta, hogy az elmúlt esztendő legfontosabb ukrajnai belpolitikai eseménye az októberi parlamenti választás volt. A választáson a körzet falvai vegyes eredményt tudtak felmutatni. Szernyén és Fornoson a KMKSZ jelöltjének sikerült nyernie, Csongoron, Izsnyétén és Beregrákoson jó, míg Barkaszón és Dercenben gyenge eredmény született. A Munkácsi járás hét magyarlakta településén a KMKSZ-jelöltjének összesen 1657 szavazatot sikerült szerezni, mely – a legfőbb politikai vetélytársakat tekintve – százzal kevesebb a Viktor Baloga (JeC) és kétszázzal több a Vjacseszlav Sutko (Régiók Pártja) által elért eredménynél.

A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete az év folyamán négy elnökségi ülést és egy közgyűlést tartott. Az alapszervezetek rendre megtartották közgyűléseiket és befizették a tagdíjat. Befejeződött a tagrevízió is. A tagsági kartonokat sikerült feldolgozni, s azok alapján az új tagkönyveket kiadni. Minden alapszervezet leadta az információs lapokat, melynek alapján kiderült, hogy jelenleg a járási KMKSZ-szervezetnek összesen 5321 tagja van.

A szervezet egyik fontos tevékenysége a vízumszerzéshez szükséges támogató nyilatkozatokkal végzett munka volt. Eddig a régióból összességében 10 751 kérelmet továbbítottak, ebből tavaly 3077-et, míg idén 533-at.

A munkácsi körzetből az oktatási-nevelési pályázatokból egészében több mint 3400 kérelem érkezett be. A kapcsolattartási támogatás rendszerében 2880 kérelmet fogadott a munkácsi KMKSZ-iroda.

Gulácsy Géza elmondta, hogy az elmúlt esztendőben is segítséget nyújtottak az alapszervezeteknek, oktatási intézményeknek, egyházközségeknek, valamint a munkácsi magyar könyvtárnak és a városi magyar nyugdíjasklubnak a pályázatok benyújtásában. A járási szervezet pályázatai közül a Zádor Dezső-emlékkoncert, valamint a székház infrastrukturális fejlesztése (ablakcsere, csempézés, padlóburkolás) került támogatásra.

A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének alapszervezetei is részesültek Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének adományából. Ennek révén a csongori, beregrákosi, fornosi és izsnyétei iskolák, valamint a szernyei református egyházközség részesült az adományból.

Az EU Keleti Partnerség programján belül Munkácson a II. Rákóczi Ferenc Középiskola és a Szent István Líceum, valamint a szernyei óvoda és a csongori iskola részesült támogatásban.

Fontos esemény, hogy pályázaton sikerült elnyerniük a magyar Külügyminisztérium támogatását a Feszty-körkép panorámakilátójának az építésére, melynek munkálatai már megkezdődtek.

A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke elmondta, hogy az elmúlt egyéves ciklusban az alapszervezetek összességében 33 kulturális rendezvényt tartottak, részt vettek a KMKSZ kérdőíves felmérésében és a Kárpátaljai Népfőiskoláért Alapítvány értéktár-összeállításában. Gulácsy Géza végezetül a különböző rendezvényeken történt részvételről, valamint a Kárpátalja c. megyei hetilap terjesztéséről számolt be.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke az ukrajnai és anyaországi politikai helyzetet elemezte. Állandó és aktuális kérdésként szó esett a nyelvtörvényről, melynek kapcsán a közelmúltban a KMKSZ Ungváron ülésezett Választmánya az állami szervek felé konkrét követeléseket továbbító nyilatkozatot is elfogadott. Ebben a Szövetség felszólítja a helyi hatalmi szerveket a nyelvtörvény haladéktalan életbe léptetésére, emlékeztetve őket arra, hogy a törvény előírásainak be nem tartásáért jogi felelősséget viselnek. Kovács Miklós elmondta: ösztönözni kell a magyar lakosságot, hogy mindazokon az adminisztratív-területi egységeken, ahol lélekszámuk meghaladja a tíz százalékot, éljenek a nyelvtörvény által biztosított lehetőségeikkel.

A KMKSZ elnöke a jövő tanévben bevezetendő újabb idegen nyelv oktatásával kapcsolatos helyzetről és lehetőségekről is szólt.

Fakász Valéria, az ellenőrző bizottság elnökének beszámolóját követően a jelenlevők hozzászólásai, észrevételei, kérdései következtek.

Gulácsy Géza felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy március 25-ig élni lehet a kisösszegű pályázás lehetőségével. Elmondta, hogy az idei év a kisiskolások éve, mellyel kapcsolatban a BGA Zrt. szintén hirdetett pályázatot.

A közgyűlés végén az elnök köszönetet mondott a küldötteknek munkájukért, majd zárásként a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.

Fischer Zsolt