Fél év után nyert ismét a Hoverla

Labdarúgás

2013. április 12., 03:00 , 639. szám

Menekülés a győzelembe! – talán ez lehetett a mottója az Ungvári Hoverlának Szimferopolban, ahol végül is Olekszandr Szevidov csapata bravúros győzelmet ért el a Tavrija vendégeként a Premier Liga 23. fordulójában.

A mérkőzést megelőzően mindkét együttes számára hátrányos döntést hozott a szövetség fegyelmi bizottsága, hiszen a Tavrijától 3 büntetőpontot levontak egy játékosügynökkel szembeni inkorrekt eljárásért, az ungvári Liszenko pedig 3 meccses eltiltást kapott az Illicsivec elleni találkozón történt kiállítása miatt.

Már a 8. percben vezettek a vendégek: Makarenko szöktette Le Tallecot, aki nem hibázta el a gólhelyzetet. A 39. minutumban ismét Makarenko volt az előkészítő, Balafas pedig a befejező, és már kettővel mentek az ungváriak.

A második játékrész első perceiben a két gólpasszt is jegyző Makarenko akár feltehette volna a pontot az I-re, de nagy helyzetben hibázott. Az igen vérszegény hazai próbálkozásokat vagy a vendégvédelem hárította, vagy a jó formában védő Babenko hatástalanította. Az utolsó percben Csurko akár kiütésszerűvé tehette volna a vendégsikert, de a felső lécet találta el.

Mindenesetre a bajnokságban első idegenbeli győzelmüket elérő ungváriak igencsak hosszú böjt után nyertek ismét, hiszen legutóbbi sikerüket még a 10. fordulóban, 2012 szeptember 30-án érték el a Metalurg Donyeck 2-1-es legyőzésével.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Olekszandr Szevidov, a Hoverla mestere megdicsérte játékosait, Oleg Luzsnij, a Krím félszigeti csapat trénere viszont arról beszélt, hogy csapata talán tudat alatt is lebecsülte az ellenfelet és ez bosszulta meg magát.

Sajnos, nem ez volt a forduló egyetlen meglepetése, hanem az ugyancsak veszélyes zónában lévő Vorszkla győzelme Dnyipropetrovszkban, amivel a poltavaiak megtartották 9 pontnyi előnyüket a Hoverla előtt. A játéknap rangadóján a listavezető Sahtar Donyeck vesztett helyzetből fordítva tudott nyerni a Dinamo Kijev vendégeként.

Eredmények: Tavrija Szim­feropol–Ungvári Hoverla 0-2, Dnyipro–Vorszkla Poltava 1-2, Dinamo Kijev–Sahtar Donyeck 1-2, Illicsivec Mariupol–Krivbász 0-1, Metalurg Zaporizzsja–Arszenal Kijev 0-0, Metaliszt Harkiv–Voliny Luck 1-0, Metalurg Donyeck–Kárpáti Lviv 4-0, Zorja Luhanszk–Csornomorec Odessza 1-1.

Hét fordulóval a bajnokság vége előtt a Sahtar már 66 pontos, és akár már a következő fordulóban bajnok lehet, ha nyer és a 49 ponttal második Metalisztnak nem sikerül győzni.

Az alsóházban az 5 ponttal sereghajtó Metalurg Zaporizzsja előtt a Hoverlának 15 pontja van és 8 pont a hátránya a 23 ponttal 14. Kárpáti Lviv mögött.

A hét végén sorra kerülő 24. játéknapon ez a ponthátrány akár ötre is csökkenhet, hiszen a Kárpáti a Dinamo Kijevet látja vendégül, az ungváriak pedig a Metalurg Zaporizzsja ellen meccselnek a kárpátaljai megyeszékhelyen.

(tamási)