A baromfik fertőző ízületi gyulladása

2013. április 26., 02:00 , 641. szám

A növendék csirkéim közül többnek is lelassult a növekedése, soványodnak lefele, híg, de nem véres hasmenésük van, lassan, nehézkesen mozognak, megduzzadtak a lábízületeik, s ha megtapogatom a daganatokat, látom a csirkéken, hogy fáj nekik. Ráadásul tátott csőrrel, nehezen lélegeznek. Mi lehet a bajuk, és mit tehetünk a meggyógyításukért? – érdeklődött szerkesztőségünknél egy tiszapéterfalvai baromfitenyésztő. Kérdéseit Cseh Lászlóhoz, a Beregszászi Járási Állategészségügyi Központ állatorvosához továbbítottuk.

– Az állatok minden bizonnyal a baromfik fertőző ízületi gyulladásában szenvednek – állapítja meg a szakember. – Ez a kór a növendék csirkék és pulykák ízületi gyulladással és esetenként légúti megbetegedéssel járó egészségügyi problémája, mely főleg a 4-6 hetes aprójószágoknál jelentkezik. A kórt a Mycoplasma synomia nevű mikroorganizmus okozza, a fertőzés pedig vagy testi érintkezés útján következik be, vagy úgy, hogy az egészséges egyedek elfogyasztják a betegek testváladékát, s ha a tojó fertőzött, a tojásában fejlődő embrió is beteg, légzsákgyulladásban szenvedő baromfiként jön világra. Az állományban fellépő fertőzés első tünete, hogy egyenetlenné válik a növendék csirkék, pulykák fejlődése, egyesek elmaradnak a fejlődésben, és lesoványodnak. A mellizomzatuk (ez az ún. fehérhús) elsorvad, s egyes állatoknál más tünetek is jelentkezhetnek: a székletük híggá válik, de nem lesz véres. A későbbiekben a beteg állatok járása megváltozik, lassan, nehézkesen mozognak, mert fájnak a lábízületeik, melyek meg is duzzadhatnak. Leggyakrabban a lábtő- és a talpízületek dagadnak meg. Üregükben előbb híg, majd besűrűsödött váladék jelenik meg, s ha megtapogatjuk, érezhetjük, hogy a duzzanatok folyadékkal vannak telítve. Majd annyira fájdalmassá válik a járás a fiatal baromfik számára, hogy felhagynak a járkálással, és leülnek. S ha felülfertőződnek más mycoplasmafajokkal, légúti megbetegedésre utaló szimptómák is jelentkezhetnek: az állatok tátott csőrrel, nehezen lélegeznek.

– Miként kezelik a kórt, s mit tehetnek a baromfitartók a fertőzés megállításáért, illetve az állomány megfertőződése ellen?

– Különböző antibiotikumokat: tetraciklint, makrolidokat alkalmazunk. Általában az aprójószágok ivóvízébe keverjük a folyékony vagy por alakban kiszerelt gyógyszereket, melyeket mindennap, folyamatosan kell adagolni a beteg baromfik számára. Ha folyékony orvosságokat használunk, akkor 3–5 napig, ha viszont por formájú gyógyszereket „vetünk be”, 5–10 napig tart a terápia. A kezelés eredményeként az egyedek tünetmentesekké válnak, de továbbra is megmarad a fertőzőképességük, ezért el kell őket különíteni az egészséges aprójószágoktól, és meg kell akadályozni a szaporodásukat, mivel fiókáik is betegekként jönnek világra. Ha már tünetmentesek, és vágásérettekké válnak, le kell őket vágni. S felhívnám rá a gazdák, illetve a baromfitenyésztő farmerek figyelmét, hogy fiatal csirkék, pulykák vásárlásakor tüzetesen vizsgálják meg a példányokat, nem látszanak-e rajtuk a betegség tünetei, s ajánlatos megbízható helyről, személytől vásárolni a fiatal egyedeket.

Lajos Mihály