Bajnai a „Híd”-dal tárgyalt, közben ellopták az autóját

2013. május 10., 02:00 , 643. szám

Solymos Lászlóval, a magyar–szlovák Híd alelnökével tárgyalt múlt pénteken délután a párt központi pozsonyi irodájában Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök, az Együtt 2014 Párbeszéd Magyarországért vezetője.

A találkozóról beszámoló Paraméter szerint Solymos László hangsúlyozta: örül, hogy létrejött ez a találkozó, mert a Híd számára fontos, hogy erős kapcsolatok legyenek a Híd és a magyarországi politika között. „Ez a szlovákiai magyarság érdeke is” – mondta a Híd alelnöke és hozzáfűzte: „fontos, hogy a mindenkori magyar kormány figyelembe vegye a határon túli magyarok döntéseit arról, ki képviselje őket a politikában. Ma a Fidesz-kormány figyelmen kívül hagyja 150 ezer magyar szavazó döntését akkor, amikor semmibe veszi a Hidat, annak ellenére, hogy immár a második ciklusban ez a szlovákiai magyarság egyetlen politikai képviselete.”

Bajnai Gordon úgy nyilatkozott, azért fogadta el a meghívást, mert itt az ideje, hogy a határon túli szervezetek képviselőivel is beszéljenek a nemzetpolitikáról. Elmondta, hogyan képzeli el 2014 után Magyarország politikáját a határon túli kisebbségek vonatkozásában: „ a mindenkori magyar kormány teljesítményét ebben a kérdésben csak az minősíti, hogy a határon túl élőknek attól, amit a magyar kormány csinál, jobb esélyük van-e magyarként megmaradni és boldogulni, vagy rosszabb. Nem az eszközök a fontosak, vagy a stílus, csak az eredmény számít” – idézte a politikust a Paraméter.

A régi miniszterelnök új pártjának tényleges hozzáállásáról azonban sokat elárul, hogy a Felvidéken járva nem találkozott a felvidéki magyarság érdekeit következetesen felvállaló Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel. Vagyis gyakorlatilag ott folytatódik a szocialista stílusú megosztó nemzetpolitika Bajnai révén, ahol 2010 tavaszán, a kormányváltáskor abbamaradt.

A sors fintora, hogy míg a felek tárgyaltak, a Híd-székház parkolójából ellopták a Bajnai-delegáció járművét. A magyar rendszámú fekete Skoda Superb személygépkocsit lapzártánkig nem sikerült előkerítenie a szlovák rendőrségnek. Mondhatnánk, legalább ebben a tekintetben érvényesült az egyenlő bánásmód.

zzz