Miként ellenőrizhető a bírósági végzés végrehajtása?

2013. május 10., 02:00 , 643. szám

„A bíróság megítélte számomra annak a szociális támogatásnak a kifizetését, amelyet a hivatal korábban megtagadott tőlem, ám a végrehajtó nem érte el, hogy valóban ki is fizessék a pénzt. Sőt, amikor hosszú várakozás után felelősségre vontam, hogy miért nem tesz semmit, azt felelte, hogy már le is zárta az ügyet. Kérem, árulja el, hogyan nézhetünk a végrehajtók körmére, s mit tehetünk, ha nem értünk egyet a döntésükkel?

– Mint a jogászok mondogatni szokták, a bíróságon nyerni csupán az egyik fele a munkának, el kell ugyanis érni a bírósági határozat végrehajtását. Önnek tehát igaza van: mindenkinek, aki győztesen távozott a bíróságról, s kérte az Állami Végrehajtó Szolgálattól (DVSZ) a bírósági határozat végrehajtásának biztosítását, érdemes tudni, miként ellenőrizheti a továbbiakban az állami végrehajtók tevékenységét.

Mint ismeretes, A végrehajtási eljárásról szóló törvény 31. paragrafusának 1. része értelmében az állami végrehajtó határozatainak és a végrehajtással kapcsolatos más dokumentumoknak a másolatát meg kell ismertetni az ügyben érintett felekkel, illetve kísérőlevél társaságában egyszerű postai küldeményként meg is küldik azokat a számukra. A végrehajtási eljárás megindítására, illetve ennek megtagadására, a végrehajtási dokumentum visszaszolgáltatására vonatkozó határozatot pedig ugyanezen törvény 47. paragrafusa értelmében tértivevényes ajánlott levélként adják postára. Mindez az állami végrehajtó hivatali kötelezettsége, azonban előfordul, hogy nem tartják be maradéktalanul a fentebb jelzett jogszabályi követelményeket.

Ha a bírósági határozatnak hosszabb ideig nem szereznek érvényt, s a végrehajtás megindítására vonatkozó határozatot sem kézbesítik, célszerű írásban tájékoztatást kérni az illetékes végrehajtói szolgálat vezetőjétől, kérve, hogy adjon tájékoztatást írásban arról, milyen intézkedéseket foganatosítottak a szóban forgó bírósági ítélet végrehajtása érdekében. Az ilyen megkeresést a beérkezésétől számított öt napon belül ki kell vizsgálni, s a polgárt tájékoztatni kötelesek ügye állásáról. Előfordul, hogy a végrehajtók lezárják a végrehajtási eljárást, ám erről elmulasztják tájékoztatni az érintettet. A szolgálat vezetőjének ilyen esetben az ön megkeresésére el kell küldenie válaszleveléhez csatolva az eljárás lezárására vonatkozó határozat másolatát is.

Amennyiben nem ért egyet a végrehajtók eljárásával, a fenti esetnél maradva a végrehajtási eljárás lezárásával, a szolgálatvezető válaszának birtokában eldöntheti, miként járjon el a továbbiakban. Jogában áll például írásos panaszt tenni az Állami Végrehajtó Szolgálat osztályvezetőjénél, aki az ügyében eljáró végrehajtó közvetlen felettese. A panaszlevélnek tartalmaznia kell: a végrehajtó szolgálat szervének nevét, amelyhez a panaszt benyújtja; a kedvezményezett és az adós pontos nevét, lakcímét vagy tartózkodási helyét; a végrehajtási dokumentum adatait (a végrehajtási okmány megnevezése, kiállítója, kiadásának dátuma, határozati része); a panasz tárgyát, a végrehajtó eljárása (vagy tétlensége) által sérült jogszabály megnevezését; az ügy körülményeinek ismertetését, melyekkel alátámasztható a panasz; a panaszos kérését (azaz mit szeretne elérni); a dátumot és az aláírást. A panasz megfogalmazásával kapcsolatos részletesebb információt Ukrajna Igazságügyi Minisztériumának hivatalos weboldalán találhat a http://www.minjust.gov.ua/21280 címen. A panaszt a hivatalvezetőnek a beérkezésétől számított 10 napon belül ki kell vizsgálnia, majd vizsgálódása eredményéről írásban tájékoztatni köteles önt.

A polgárnak ilyenkor ahhoz is joga van, hogy keresetet nyújtson be az adminisztratív bíróságon. Ukrajna Adminisztratív Perrendtartási Törvénykönyve 181. paragrafusának 2. része értelmében az Állami Végrehajtó Szolgálat eljárásával vagy annak hiányával kapcsolatban 10 napon belül lehet keresetet benyújtani. A 10 napot attól a pillanattól számítják, amikor az érintett tudomást szerzett (vagy tudomást kellett szereznie) az őt ért sérelemről. Ezért a panaszos számára az óra nem akkor kezd el ketyegni, amikor a végrehajtási eljárás beszüntetéséről hozott határozat megszületett, hanem amikor megérkezett a polgár levelére a végrehajtói szolgálat osztályvezetőjének válasza, tehát amikor ténylegesen tudomást szerzett a végrehajtási eljárás beszüntetéséről. Az ügynek ebben a stádiumában azonban már érdemes ügyvéd segítségét kérni.

hk