Hogyan fogunk szavazni a magyarországi választásokon?

Ülésezett a KMKF

2013. május 17., 02:00 , 644. szám

Teljes adatvédelmet és biztonságot kell nyújtani a magyarországi választásokon való részvételre külföldön regisztrálók számára – mondta el Potápi Árpád, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke kedden, azt követően, hogy a választási törvény végrehajtásáról tárgyalt a bizottság a Parlamentben. Az ülésen Kárpátaljáról részt vett Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.

Mint ismeretes, a nemrég elfogadott magyar választási eljárási törvény úgy rendelkezik, hogy a határon túl élő magyar állampolgároknak a választásokon való részvételhez regisztrálniuk kell, amivel egy időben rendelkeznek arról is, hogy valamely magyarországi szavazóhelyiségben avagy levélben kívánják leadni voksukat. Jelenleg is tart a választási eljárási törvény végrehajtási rendeletének kidolgozása, ezért volt aktuális a KMKF Állandó Bizottságának ülése, ahol az érintett határon túli magyar közösségek képviselői és a szakemberek is elmondhatták véleményüket a regisztrálás mikéntjével, a szavazás lebonyolításával, s általában véve a határon túli magyar szavazók biztonságával összefüggő kérdésekről.

Potápi hangsúlyozta, hogy pártpolitikától és jelentős nézetkülönbségektől mentes szakmai vita zajlott a zárt ülésen. Reményei szerint a kormány az állandó bizottság javaslatait figyelembe veszi és beépíti majd a készülő rendelet szövegébe.

Kérdésre válaszolva Potápi Árpád elmondta, hogy az adatvédelem a kettős állampolgárságot nem elfogadó Ukrajna és Szlovákia esetében volt hangsúlyosan téma a tanácskozáson. „A regisztrációnál értesítési címre megy ki a levél, ez lehet magyarországi és határon túli cím. Nyilván Ukrajna és Szlovákia esetében magyarországi címet fognak használni” – hangsúlyozta. Annak kapcsán, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt többen elvesztették szlovák állampolgárságukat, azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi választásokat úgy kell lebonyolítani, hogy az azon részvevő külhoni magyarokat ne érhesse semmiféle retorzió.

A politikus közölte, hogy az ülésen felvetődött a kérdés: mennyire legyen nyilvános a választói névjegyzék. „Több elképzelést említettek meg, hogyan lehet megoldani, hogy ne hozzuk nyilvánosságra ezt a névjegyzéket, ugyanakkor pedig senkiben semmi kétely ne legyen abból a szempontból, hogy esetlegesen bármelyik párt, politikai erő visszaéljen a szavazatokkal” – jelentette ki Potápi Árpád. A javaslatok között elhangzott, hogy a névjegyzéket megtekinthessék a parlamenti bizottságok tagjai, például a nemzetbiztonsági bizottság vagy a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai – tette hozzá.

(MTI/szcs)