Búcsúi szentmise Nagybakosban

Nemzeti zászló a beregszászi konzulátustól

2013. július 5., 02:00 , 651. szám

A beregszászi járási Nagybakosban a római katolikus templom védőszentjének, Szent Lászlónak az ünnepén a templombúcsú alkalmából a szentmisét Majnek Antal megyés püspök mutatta be. Beszédében a szent király eszmei és belső lelki nagyságát állította példaként a hívek elé. A búcsúi szentmisén Jaczkó József helyi plébános, valamint a helyi és környékbeli településekről érkezett hívek mellett jelen volt Michels Antal esperes, Németh Sándor benei plébános, Losák István, nagybégányi plébános, Tyepák László, Munkácson missziós szolgálatot teljesítő lelkipásztor és Kascsuk András püspöki titkár, továbbá Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Tóth István, dr. Kerekes Henrietta konzul, Mező Miklós, nagybakosi református lelkész és Szanyi János, a KMKSZ Nagybakosi Alapszervezetének elnöke.

A szentmise végén Tóth István, beregszászi magyar főkonzul köszöntötte az ünneplő híveket, és dr. Kerekes Henrietta konzullal együtt átnyújtotta az egyházközségnek adományozott nemzeti zászlót, melyet Majnek Antal püspökatya megáldott. A címeres magyar zászlót a bakosiak láthatóan nagy örömmel fogadták.

Az ünnepi szentmisén a helyi lakosság minden korosztálya aktívan részt vett, a hétvégi magyar iskola tanulói és a bakosi hittanosok az alkalomhoz illő verseket szavaltak, és a helyi kórus is bemutatta felkészültségét. Bakos olyan település, melynek magyar lakossága megtartotta identitását, s mint kiderült, a jól működő hétvégi iskola oktatását a helyi ukrán gyerekek is igénybe veszik a magyar nyelv gyakorlása végett.

Badó Zsolt