Megfosztották Pavlo Balogát képviselői igazolványától

„Ügyek” a Legfelsőbb Tanácsban

2013. július 5., 02:00 , 651. szám

Július 3-án, szerdán Volodimir Ribak, a Legfelsőbb Tanács elnöke bejelentette, hogy utasítást adott Pavlo Baloga és Olekszandr Dombrovszkij képviselők szavazókártyáinak érvénytelenítésére. A bejelentésre annak kapcsán került sor, hogy az elnök ismertette a Legfelsőbb Adminisztratív Bíróság (VASZU) július 2-i döntését a kijevi körzeti és fellebbviteli bíróságok korábbi, ez ügyben hozott határozatai kapcsán, amelyek miatt úgy határozott, hogy a VASZU-hoz fordul – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Mint emlékezetes, 2013. február 8-án a VASZU lehetetlennek nyilvánította a választási eredmények megállapítását a 11. számú (Vinnica megye) és a 71. számú (Kárpátalja megye) választókerületekben, annak ellenére, hogy korábban a Központi Választási Bizottság (CVK) győztesekké nyilvánította azokban Dombrovszkijt, illetve Pavlo Balogát, minek alapján a nevezettek később le is tették a képviselői esküt. A VASZU egyúttal megsemmisítette a CVK határozatának a két képviselő bejegyzésére vonatkozó részét, s kimondta, hogy nem rendelkeznek parlamenti képviselői státussal és jogosítványokkal. A bírói testület ugyanezen határozatával kötelezte a CVK-t a választások megismétlésére mindkét körzetben.

Korábban jelentették, a kijevi körzeti bíróság kötelezte a parlament elnökét, hogy vonja be a szóban forgó két honatya szavazókártyáját és képviselői igazolványát, de Dombrovszkij fellebbezett a határozat ellen. Azonban június 21-én a kijevi fellebbviteli bíróság elutasította a fellebbezését.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)